Azoknak, akik gyermekeket nevelnek, kötelességük felébreszteni védenceikben a bennük szunnyadó isteni tudatot. A Manu-szmriti, a vallásos elveket lefektető könyv tíz megújító ceremóniáról ír, melyek célja, hogy a varnásrama rendszerén belül ismét életre keltsék az Isten-tudatot. Manapság azonban a világ egyetlen részén sem követik szigorúan ezt a folyamatot, ezért az emberek 99,9 százaléka narádhama.
Ha az emberiség narádhamává válik, akkor természetes, hogy a fizikai természet teljhatalmú energiája semmissé teszi minden úgynevezett műveltségüket. A Gítá szerint a művelt ember az, aki egyenlőnek látja a tanult bráhmanát, a kutyát, a tehenet, az elefántot és a kutyaevőt. Ilyen az igazi bhakta látásmódja. Srí Nitjánanda Prabhu, aki isteni mesterként Isten inkarnációja volt, felszabadította a narádhamák két jellegzetes képviselőjét, Dzsagáit és Mádháit, a két testvért, s megmutatta, hogyan részesíti kegyében egy tiszta bhakta még azokat is, akik az emberiség legalját képezik. Az Istenség Személyisége által elítélt narádhamák tehát csakis egy bhakta kegyéből nyerhetik vissza lelki tudatukat.
Amikor Srí Csétanja Maháprabhu a bhágavata-dharmáról — a bhakták tevékenységéről — prédikált, azt ajánlotta, hogy az emberek alázatosan hallgassák az Istenség Személyiségének üzenetét. Ennek az üzenetnek a lényege a Bhagavad-gítá. Az emberiség alja csakis az alázatos hallás folyamatával szabadulhat fel, sajnos azonban még ezt is megtagadják, arról nem is beszélve, hogy meghódolnának a Legfelsőbb Úr akaratának. A narádhamák, az emberiség söpredéke teljesen elhanyagolja az emberi lények elsődleges kötelességét.
Forrás: Srí Bhagavad-gítá 7.15 magyarázat részlet - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája