A varnásrama-dharmát a szentírások azért rendelik el a civilizált emberi lény számára, hogy felkészítsék őt az emberi élet sikeres befejezésére. Az önmegvalósítás különbözik az alacsonyabb rendű állatok életétől, akik csupán az evéssel, az alvással, a védekezéssel és a párzással törődnek. Bhismadeva kilenc tulajdonság elsajátítását javasolja minden emberi lénynek: (1) ne legyen dühös, (2) ne hazudjon, (3) egyenlően ossza szét tulajdonát, (4) legyen megbocsátó, (5) csak saját törvényes feleségével nemzzen gyermekeket, (6) legyen tiszta elmében és testben egyaránt, (7) ne legyen ellenséges senkivel szemben sem, (8) legyen egyszerű és (9) támogassa a szolgákat vagy a hátrányosabb helyzetűeket.
Senkit sem lehet civilizált embernek nevezni, amíg szert nem tett a fent említett alapvető tulajdonságokra. Emellett a bráhmanáknak, (az intelligens embereknek), a vezetőknek, a kereskedők társadalmának és a súdráknak meg kell szerezniük azokat a dharmájuk szerinti tulajdonságokat, amelyeket minden Védikus Írás megemlít. A jó intelligenciával rendelkező ember számára az érzékek szabályozása a leglényegesebb tulajdonság. Ez jelenti az erkölcs alapját. Még a törvényes feleséggel fenntartott szexuális kapcsolatot is szabályoznia kell, s ebből automatikusan következik majd a családtervezés. Ha egy okos ember nem követi a védikus életutat, nagyszerű képességei mind kárba vesznek. Komolyan tanulmányoznia kell a Védikus Irodalmat, különösen a Srímad-Bhágavatamot és a Bhagavad-gítát, s a védikus tudomány tanulmányozása céljából olyan embert kell felkeresnie, aki tökéletesen elmélyed az odaadó szolgálatban. Nem szabad olyat tennie, amit a sászták tiltanak. Nem lehet valaki tanár, ha iszik vagy dohányzik. Napjaink oktatási rendszerében egy tanárnak csupán akadémikus végzettségét veszik figyelembe, erkölcsi élete értékelése nélkül. Az ilyen oktatás eredménye az, hogy a ragyogó intelligencia számtalan módon kárba vész.
Forrás: Srí Srímad Bhágavatam 1. ének 9. fejezet 26. vers - Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swámi Prabhupáda a Krisna Tudat Nemzetközi Szervezetének Alapító Ácsárjája