Kérdés: Beszéltünk róla, hogy a brahmacsárí ásrama emlékei a késõbbiekben segítségére lehetnek az embernek, amikor a vánaprasztha, illetve a szannyásza rendbe lép. Hozzájuthatunk -e ilyen tapasztalatokhoz úgy is, ha olvasunk vagy hallunk róluk, vagy kizárólag személyes tapasztalat útján?

Válasz: Természetesen. Ez egy természetes fejlõdés az életben. Elsõ generáció lévén azonban néha nem kapjuk meg ezt a lehetõséget. Sokan azután csatlakoznak a Krisna - tudathoz, hogy már megházasodtak. De õk is élhetnek gríhasztha - brahmacsáríként. Ez azt jelenti, hogy a feleségükkel élnek, végzik a kötelességüket, de mindezt elkülönülten teszik. A férj és a feleség közötti kapcsolat a kötelességen alapul, nem pedig az érzékkielégítésen. És ily módon szintén részesülhetünk ezekben a tapasztalatokban.

Amennyiben nem törekszünk túlzottan az anyagi lehetõségekre.

Egyszerűen élünk, beérjük a könnyen elérhetõ dolgokkal, s ez ráébreszt bennünket arra, hogy Krisna a gondunkat viseli. A lényeg az, hogy életünk végére el kell érnünk a Krisna elõtti meghódolás hangulatát. Abba a hangulatba kell kerülnünk, hogy Krisnát a védelmezõnknek és a fenntartónknak lássuk.

A brahmacsárí nagyon függ attól, amit Krisnától kap. A gríhasztha azonban gyakran azt gondolja: “ezt én magam szerzem meg”. Vagy egy emancipált nõ azt hiszi, hogy õ maga szerzi meg. A nehézség akkor jön, amikor nem látjuk, hogy Krisna lát el mindennel.

Ez egy nagy akadály a Krisna - tudatban. Az alapvetõ elv tehát az, hogy életünk korai szakaszában függõ helyzetben élünk: függünk a szüleinktõl, a tanárainktól, a gurunktól. És amennyire csak tudjuk, megpróbáljuk ezt fenntartani gríhasztha életünk során is. Az alapvetõ elv viszont az, hogy életünk végén igyekszünk újra kifejleszteni ezt a függést. Az Úrtól való függést. Ez nem külsõ, hanem belsõ függést jelent.

Ez a tényleges meghódolás. Ez pedig örömet okoz Krisnának. Máskülönben nagyon könnyű a gríhasztha ásramában elkövetni azt a hibát, hogy “ez az én pénzem, és úgy használom Krisna szolgálatában, ahogy akarom”.

Ugyanezt a hibát követte el Rávana is. Kivéve azt, hogy õt nem nagyon érdekelte az, hogy Szítát az Úr szolgálatá ban használja. Azt gondolta: “Szítá az enyém és passz, nincs tovább”. Ez a különbség az aszura - és a daiva - varnásrama között.

A következõ lépés, a daiva - varnásrama magasabb szintje azonban az, hogy: “amim van, az mind Krisnáé”. Például Hanumán, aki úgy gondolkodik, hogy Szítá Rámáé, azon igyekszik, hogy visszaszerezze Szítát, és odaadja õt Rámának. Ezért anyagi törekvéseink során nagyon óvatosnak kell lennünk, s mindvégig abban a tudatban kell maradnunk, hogy bármivel is rendelkezünk, az mind Krisnához tartozik.

Ez a gríhasztha - ásrama gyenge pontja. Az ember könnyen elhajlik a vezérelvtõl, és azt gondolhatja: “igen, ez mind az enyém, s a saját belátásom szerint használom, vagy nem használom Krisna szolgálatában”. Ez a gyengesége a gríhasztha - ásramának. Minden dicsõségétõl eltekintve, ott ez a gyengeség.

Forrás: Bhaktividyá Purna Szvámi - Nava - Vradzsadháma,1997. szeptember 3. lecke részlet