Elfogadom ezt az erényes leányt feleségemnek, azzal a feltétellel, hogy miután testem magját kihordta, életemet az odaadó szolgálatnak fogom szentelni, amely a legtökéletesebb emberi lények útja. Erről a folyamatról, mely mentes az irigységtől, az Úr Visnu beszélt.
MAGYARÁZAT: Kardama Muni elmondta Szvájambhuva királynak, hogy egy nagyon szép feleségre vágyik, s elfogadta az uralkodó leányának kezét. Kardama Muni remetelakjában brahmacsáríként teljes cölibátusban élt, s bár vágyott a házasságra, nem akart egész életére családfenntartó maradni, mert ismerte az emberi életre vonatkozó védikus elveket. A védikus elvek szerint az élet első felét brahmacsarjában kell eltölteni, a jellem és a lelki tulajdonságok kifejlesztése érdekében. Az ezt követő időszakban az ember megházasodhat, s gyermekeket nemzhet, de nem úgy, mint a macskák és a kutyák.
Kardama Muni olyan gyermeket akart, aki az Istenség Legfelsőbb Személyiségének sugara lenne. Az embernek egy olyan gyermeket kell nemzenie, aki végre tudja hajtani Visnu feladatát — másmilyen gyermekek születésére nincs szükség. Egy jó apától kétféle gyermek születhet: az egyik Krisna-tudatban nevelkedik, hogy jelen életében kiszabadulhasson májá karmaiból, a másik pedig az Istenség Legfelsőbb Személyiségének sugara, aki az élet végső céljáról tanítja a világot. Ahogyan a következő fejezetek majd elmondják, Kardama Muni egy ilyen gyermeket nemzett — Kapilát, az Istenség Személyisége inkarnációját, aki közzétette a szánkja filozófiát. A kiváló családosok Istenhez imádkoznak, hogy küldje el képviselőjét, hogy kedvező fordulat következzen be az emberi társadalom életében. Ez lehet az egyik célja a gyermeknemzésnek. A másik az, hogy egy kellő megvilágosodást elért szülő Krisna-tudatban nevelheti gyermekét, hogy a gyermeknek ne kelljen újra visszatérnie ebbe a nyomorult világba. A szülőknek gondoskodniuk kell arról, hogy a tőlük született gyermek ne kerüljön újra egy anyaméhbe. Aki nem tudja gyermekét úgy nevelni, hogy az még abban az életében felszabaduljon, az ne házasodjon meg, s ne hozzon gyermekeket a világra! Ha az emberi társadalomban olyan gyermekek születnek, mint a macskák és a kutyák, akik csak megzavarják a társadalom rendjét, akkor a világ pokolivá válik, ahogy azzá vált ebben a Kali-korszakban. Ebben a korszakban sem a szülők, sem a gyermekek nem kapnak megfelelő nevelést; mindannyian az állatokra hasonlítanak, és csupán esznek, alszanak, párzanak, védekeznek, és érzékeik kielégítésére törekszenek. Ez a fogyatékos társadalom nem hozhat békét az emberiségre. Kardama Muni előre megmondja, hogy nem fog egész életében Dévahútí mellett maradni, csupán addig, amíg gyermeke nem születik. Más szóval nemi életet csak azért szabad az embernek élnie, hogy jó gyermeket nemzzen, s nem más célból. Az emberi élet arra való, hogy teljesen átadjuk magunkat az Úr szolgálatának. Ez az Úr Csétanja filozófiája.
Miután az ember teljesítette kötelességét, s jó gyermeket nemzett, a szannyásza rendbe kell lépnie, s a tökéletes paramahamsza szinten kell cselekednie. A paramahamsza szint az élet legemelkedettebb, legtökéletesebb síkja. A szannyásza élet négy szintje közül a paramahamsza a legfelsőbb. A Srímad-Bhágavatamot paramahamsza szamhitának nevezik, olyan alkotásnak, amely az emberi lények legkiválóbb rétegének szól. A paramahamszák mentesek az irigységtől. Más szinteken — még a családos életben is — jelen van a versengés és az irigység, de mivel a paramahamsza szinten az emberi lény tökéletes Krisna-tudatban, odaadó szolgálatban cselekszik, nincs irigység. Ahogy annak idején Kardama Muni, úgy körülbelül száz évvel ezelőtt Bhaktivinóda Thákura is egy olyan gyermeket akart, aki szívvel-lélekkel az Úr Csétanja filozófiáját és tanítását prédikálja. Az Úrhoz imádkozott, s így gyermeke Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Gószvámí Mahárádzsa lett, aki hiteles tanítványain keresztül jelenleg világszerte hirdeti az Úr Csétanja filozófiáját.
Forrás: Srí Srímad Bhágavatam 3.22.19. - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája
