Kérdés:  Olykor azt tapasztaljuk, hogy a gríhasztha - és a brahmacsárí ásrama kritizálja egymást. Miért van ez?

Válasz: Azért, mert nincs megfelelõ megértésük a folyamatról. A brahmacsárík azt gondolják, hogy õk ez a test, a gríhaszthák pedig határozottan meg vannak róla gyõzõdve, hogy õk ez a test – s ez egymás kritizálásához vezethet. Mindez azért van, mert egyik sem tud funkcionálni a másik nélkül. Ha jobban megvizsgálod azokat a gríhaszthákat , akik kritizálják a brahmacsárí ásramát, azt fogod látni, hogy nem is gríhaszthák.

Végigkísérhetjük, hogy vajon egyetlen partnerrel élik -e le az életüket, vagy két - háromszor másikra váltanak, s ötvenhárom évesen újra megnõsülnek. Ha valaki nem érti, hogy mi a célja a brahmacsárí ásramának , akkor valójában azt sem érti, hogy mi a célja a gríhasztha ásramának. Prabhupáda megjegyzi, hogy az igazi gríhaszthát úgy is nevezik, hogy gríhasztha brahmacsárí , mivel csak akkor közeledik a feleségéhez, ha gyereket akar. Ez jelenti azt, hogy – annak ellenére, hogy házas – õ egy brahmacsárí. Ha nem tisztelik a brahmacsárí ásramát, az arra utal, hogy õk maguk sem brahmacsárík. A feleséget az érzékkielégítés eszközének tekintik. Ez kizsákmányolás – a férj és a feleség részérõl egyaránt.

A nemi élet kölcsönös kizsákmányolást jelent. Megengedem, hogy kihasználd a testemet, te pedig megengeded, hogy én is kihasználjam a tiédet. S amíg ez a kizsákmányolás finoman, zökkenõmentesen folyik, addig azt mondják, hogy ez egy jó házasság. Ez az oka, hogy a modern házasságok nagyon rövid ideig tartanak. Egy idõ után az ember változatosságot akar. Jó alaposan kihasználtál valakit, de meguntad, és most új ízre vágysz. A maga valójában kell tehát tekinteni a nemi életre.

A védikus kultúrában az egésznek a gyermeknemzés a célja. Ha nem a gyerek a cél, akkor nemi életre sem kerül sor. Ezt hívják úgy, hogy ‘brahmacsárí’. Ha valaki kritizálja a brahmacsáríkat , megnézheted az illetõt: nagyon valószínû, hogy nem követi a négy szabályt. Vagy ha igen, akkor biztos, hogy mélységesen félreérti a varnásrama -dharmát és a Krisna - tudat filozófiáját.

Ha nem védjük a brahmacsáríkat , akkor az nem egy emberi társadalom. Még akkor sem, ha bhakták élnek benne. A jamadúták is jámbor emberek. Elmennek Pitrílókára, de aztán a gyerekeik nem küldik a felajánlásokat. Ezért nagyon megéheznek. (Egy idõ után, ha sok éve nem evett már, egyre furcsább lesz az ember. Teljesen megváltozik, eltorzulnak a vonásai.) Amikor már elég hátborzongatóan néznek ki, Jamarádzsa felajánl nekik egy állást, egy jamadúta állást, s így ellophatják a másoknak szánt felajánlásokat. Ezzel tartják fenn magukat. Látjuk, hogy nagyon meghódoltak, nagyon kötelességtudóak. ( Nem gyönyörűek /beautiful,hanem kötelességtudóak / dutiful.) Lehet, hogy manapság gyönyörűnek számítanának: ha elhoznánk ide egy párat, s a fõutcán végigsétálnának, igazán divatosak lennének.

Bokros rasztafejükön csak a pulikutyák tennének túl. Tudjátok mi a raszta? Az egyik legfrissebb nyugati divatsikoly. Voltak a punkok, õket követték a rasztások... A hajuk tincsekbe van összeragadva, és úgy néznek ki, mint a kiskutyák. Amikor egy háziállatmegvadul, azt úgy mondják: megbokrosodott. Egy kicsit vadak tehát. A jamadúták tehát most ott lennének a divat élén.

Óvatosnak kell lennünk. A félistenek szintén nagyon ragaszkodnak a nemi élethez, amellett, hogy bhakták Ez a mennyei bolygók legfõbb lehetõsége. S az ott élõk bhakták.

Ha az ember nem akar oda keveredni, akkor komolynak kell lennie. Gondolhatunk azt, amit akarunk, de az anyagi természet halálosan komoly. Nem játszadozik – arra játszik, hogy itt tartson minket. Gyárthatunk saját filozófiát, csinálhatunk ezt - azt, de õ Krisna utasításait követi. Nem játszadozik. Valójában senki sem játszadozik. Csak egy ostoba személy gondolja azt, hogy könnyelműen játszadozhatunk.

Mindenesetre Krisna törvénye végül utolér bennünket. Az anyagi világban soha nem kapunk valamit csak úgy, a semmiért. Ezért egy bhakta nagyon komoly, nagyon figyel arra, hogy szépen gyakorolja a Krisna - tudatot. Nagyon óvatos, nehogy túl messzire, az úgynevezett ‘két világ legjava’ peremvidékére merészkedjen. Azanyagi világnak nincs legjava. Az anyagi világban a legjobb dolog, ha Krisna - tudatban foglaljuk le magunkat. A lényeg tehát az, hogy ha nincsenek megvédve a brahmacsárík , akkor nem beszélhetünk emberi társadalomról, csak állati társadalomról – annak ellenére, hogy bhakták a tagjai. Pusztán az, hogy bhakták vagyunk, nem jelenti azt, hogy ez minden – valójában gyakorolnunk, folytatnunk kell ezt. Ha például valaki egy atlétikai olimpiai bajnok lesz, továbbra is gyakorolnia kell, ha az akar maradni. Nem dõlhet hátra, mondván: “ó, most végre megcsináltam”. Vagy felfelé mész, vagy lefelé. Ha feldobsz egy követ,nem fog ottmaradni a levegõben. Vagy felfelé, vagy lefelé halad.

A Krisna - tudat megfelelõ gyakorlásával folyamatosan fogunk fejlõdni, és végül visszamegyünk Istenhez. De nem gondolhatjuk, hogy ez magától fog bekövetkezni. “Ó, én egy bhakta vagyok, ennyi. Avatást kaptam, s ezzel kész.” Vagy: “Csatlakoztunk a zsinór - klubhoz, most már mindennek vége.” Vagy a narancs - klubhoz. Vagy azt gondoljuk: “Most már megházasodtunk, így minden tökéletes.” Állandóan tovább kell fejlõdni, hiszen az egész folyamaton keresztül kell mennünk. Így leszünk sikeresek.

Forrás: Bhaktividya Purna Maharaja - Nava- Vradzsadháma, 1997. szeptember 2. este lecke részlet