Válasz: A lényeg az, hogy az upakurvána úgy jut el a naisthika szintjére, hogy keresztülmegy a gríhasztha életen. Ez a lényeg. Vagyis ez megvalósítást jelent. Azt gondoljuk, hogy a brahmacsárí élet egyenlõ a külsõségekkel, azzal, amit csinálunk. Nem jut eszembe a Káma-szútra írójának a neve, de ez a bölcs a megértés szintjén írta ezt a művet. Megértette, hogy az emberek gríhaszthák– illetve grihamédhík – akarnak lenni, akik a lehetõ legtöbb élvezethez akarnak jutni. De a bölcs úgy gondolkodott, hogy egy anyagi dolog követése helyett, ami túlságosan májába juttatná õket, kövessenek inkább védikus elõírásokat. Mint Csánakja: õt sem érdekelte a pénzszerzés és ehhez hasonlók, de a sásztrák tanulmányozása által megértette, hogy hogyan lehet hatékonyan irányítani egy királyságot. Nem volt szüksége semmire, jól megvolt a saját ásramájában, de mivel rossz király uralkodott, s az alattvalók szenvedtek, az az ötlete támadt, hogy le kellene váltani az uralkodót, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Képes volt elsajátítani ezt a tudást és átadni másoknak. Nem õ irányította a királyságot, hanem egy olyan személy, akinek erre alkalmas természete (feltételekhez kötöttsége)volt. A király késõbb vánapraszthát vett, és eljutott ugyanarra a szintre, mint a bráhmana. Más szóval a bráhmana és a ksatrija személyisége alapvetõen ugyanaz: a bráhmana megérti, hogy mirõl van szó, tanácsot is tud adni, de nincs szándékában aztvéghezvinni; a ksatrija ugyanabban a képzésben részesül, mint a bráhmana, de vágyik arra, hogy véghezvigye a cselekedeteket. A végén azonban ugyanarra a szintre jut el, mint a bráhmana. Ezért van a Bhágavatamban egy olyan fejezet, hogy “A Pándavák visszavonulnak”. Prácsínabarhi is visszavonult, Ágnídhra apja, Prijavrata is. Mindig eljutnak eddig a pontig, egyetlen történet sem fejezõdik be az uralkodás közepén. A történetek addig tartanak, amíg megvalósítottakká válnak és visszavonulnak. Kardama Muni is visszavonult. Amint a feleségét fia, Kapila gondjaira bízta, abban a pillanatban elvonult az erdõbe.
Ez a szerepe ezeknek a Bhágavatam-történeteknek.
Ezért mondja Bhaktivinóda Thákura, hogy grihé takó bóni takó. Nem számít, hogy hol vagyunk: a lelki vágynak ugyanazzal a minõségével van dolgunk. Egy kicsit több a szenvedély, ezért az ember szabályozott módon belép a gríhasztha ásramába, hogy elpusztítsa ezt magában. Ezt az a példa érzékelteti, hogy egy tüskét egy másik tüske segítségével veszel ki, aztán mindkettõt eldobod. Vannak anyagi vágyaink, ez a tüske. A másik tüske gyanánt a gríhasztha élet szolgál, amellyel kivesszük az elsõt. Aztán mindkettõt eldobjuk.
Ez nagyon fontos, máskülönben állandóan azzal a kérdéssel találjuk szembe magunkat, hogy “egy elsõ osztályú brahmacsárí miért házasodik meg?” Elsõ osztályúnak lenni azt jelenti, hogy az ember tudja, hogy ilyen ragaszkodásai vannak, s ezért meg kell házasodnia a sásztrákban elõírt szabályozott módon, hogy képes legyen megszabadulni tõlük. Lehet, hogy most még fiatal hozzá. Tudatában van annak, hogy most még túl fiatal, és ha majd érettebb lesz, meg fog házasodni – de most a tanulásnak van itt az ideje. Jobban törõdik azzal, hogy visszamenjen Istenhez, mint azzal, hogy mit gondol a többi brahmacsárí. A másodosztályú ezzel szemben azzal foglalkozik, hogy: “Mi lesz a sáfrány ruhámmal, nem tehetem, nem válhatok meg tõle! Mit fog szólni a többi brahmacsárí? Mindenfélét beszélnek majd... Mit fognak szólni? Hogy fog fájni, ha majd kinevetnek!” Már hetek óta egész nap csak a lánnyal beszélget, mindent megszervezett, meghívta a szülõket, a rokonokat, elrendezte az esküvõt – de csak az utolsó nap veszi fel a fehér ruhát! De persze van egy másik részlet is, amirõl nem szabad megfeledkezni! “Mivel elsõ osztályú brahmacsárí vagyok, a helyzetem igencsak különleges! Nem olyan vagyok, mint a többi gríhasztha! Hogyan hozzam mindenki tudomására, hogy különlegesek, nem mindennapi gríhaszthák vagyunk? Óh, megvan, hát mi sem egyszerűbb ennél!” Amit kigondolt, annak semmi köze a szívhez, a belsõ, rejtett dolgokhoz. Teljes mértékben kívülrõl látszó dolognak kell lennie, hogy mindenki rögtön megérthesse. Az ostobák egyébként nem értenék meg, félreértenék, ha egyszerűen fehérben jelenne meg, ezért nagyon nyilvánvalóvá kell tennie, hogy õ egy különleges eset.
Nagyon egyszerű: el kell menni Navadvípába egy kis halványsárga festékért! Még mindig nagy-nagy brahmacsárí, ...a fehér ruha pedig csak egy apró, elhanyagolható részlet. Az a lényeg, hogy érettnek és realistának kell lennünk ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk, milyen a feltételekhez kötöttségünk, és mi a számunkra legmegfelelõbb helyzet. Mint ahogy Prabhupáda idézi a Bhágavatam elõszavában: mivel a Bhágavatam az Úr transzcendentális természetérõl szól, még ha vannak is benne hibák, a becsületes, õszinte emberek elfogadják azt. Ez azt jelenti, hogy talán hibának tűnhetnek, de a tiszta szívűek nem látják hibáknak õket. Ha tehát a brahmacsárík azt akarják, hogy a brahmacsárí ásrama megerõsödjön, akkor meg kell érteniük és követniük kell ezt. El kell fogadni, hogy valaki megházasodik, valaki pedig nem, és mindkettõt egyformán kell tisztelni. A lényeg csak az, hogy elsõ osztályúak legyünk. Ezt nézi Krisna, és ez az, ami működik a varnásrama-dharmában.
Ha szilárd a szádhana, a szolgálói mentalitás, képesek vagyunk másokkal együttműködni, jó az ácsár, akkor az odaadó szolgálat közös platformjáról beszélhetünk. Ha nem vagy képes rájönni, hogy hogyan működj együtt a többi brahmacsáríval az apróbb mentalitásbeli különbségek ellenére, akkor hogyan leszel képes valaha is együtt élni egy feleséggel, és kitalálni, hogy mi járhat a fejében? Ha nem értesz valamit, ami annyira hasonló hozzád, hogy fogsz megérteni valamit, ami különbözõ?
Enélkül csak másodosztályú vagy.
A másodosztályú brahmacsárí lelkes brahmacsárívá próbál válni, de nem tud. Ugyanakkor fél megnõsülni, nehogy a többi brahmacsárí kibeszélje, megkritizálja, aztán pár év múlva, amikor már nem bírja tovább, megházasodik. És amikor visszaemlékezik, azt képzeli, hogy az összes többi fiú olyan mint õ, ezért gríhaszthaként nem fogja tudni tisztelni a brahmacsáríkat.
Mindennek a természetes következménye az lesz, hogy a gríhaszthák kritizálni fogják a brahmacsáríkat:
“Ismerünk benneteket, miért nem vagytok õszinték, hisz ugyanolyanok vagytok, mint mi. Úgy tesztek, mintha brahmacsárík lennétek, mi azonban õszintén felvállaltuk magunkat.” A másodosztályú gríhasztha támadja a másodosztályú brahmacsárít, a másodosztályú brahmacsárí pedig szidja a gríhaszthákat. Ha ismerõsen hangzik ez a helyzet, az emiatt van. Az egyetlen megoldás tehát az, ha elsõ osztályúvá válunk. A másodosztályú azt hiszi, hogy brahmacsárínak lenni egyenlõ a sáfrányszínû ruhával, vagy ami épp a legújabb divat a brahmacsárí öltözködésben. Egyik nap a másodosztályú brahmacsárík színe-javát pillanthattam meg. Csodálatos, dél-indiai dhótijuk volt, széles szegéllyel. Jó sötét színű, nehogy valaki azt higgye, hogy nem brahmacsárík. Aztán volt szép, külföldi övtáskájuk, jó vastag. Nyugati pólót viseltek, mindenféle õrült nyugati felirattal – “Hawaii” és ehhez hasonlók. Aztán volt nagy-nagy, vaskos kuntímálájuk, és nagy-nagy kavacsájuk, s egy-két lánc is volt a nyakukban. Aztán nagy-nagy sikhá, amire lent kötöttek csomót, hogy más is lássa, milyen nagy sikhájuk van. És szép hajuk is volt, középen gondosan elválasztva, zselézve. Aztán egy-két zafírköves gyűrűjük, és nagy, kövér bráhminzsinórjuk, jó hosszú! (Valaki közbevetõleg megkérdezi: “És dzsapazsákjuk? Mire Mahárádzsa: “Nem, az nem olyan fontos.”) És ami az egésznek a csúcsa, maga a tökéletesség – illetve, bocsánat: két tökéletesség – a napszemüveg, és: a fülbevalók! Saját szememmel láttam, nem viccelek. Az egyetlen dolog, amit nem láttam, mert bent voltunk a templomban, az az amerikai baseball sapka. És úgy emlékszem, az egyiknek hatalmas órája is volt, olyan, amilyent rinocérosz-vadászok hordanak. Ez a tökélyre fejlesztett másodosztályú brahmacsárí.
A sziddha-purusa, a brahmacsárí sziddha! Aztán jön egy hölgy, meghámozza, és pürét csinál belõle. Kétféle sziddha létezik: az egyik megvalósítás útján válik azzá, a másik pedig a fenti folyamat által. Ezért az elsõ osztályú brahmacsárí, mindegy, hogy naisthika vagy upakurvána, elkerüli a tökéletessé válás ilyenfajta egyéb útjait.
Forrás: Bhaktividyá Purna Szvámi - Máyápur, 1997. október 9. lecke részlet
