Krisna a fenntartónk és védelmezőnk

Képzése során a fiút arra nevelik, hogy viselje gondját a feleségének, legyen fogékony a szükségleteire és gondoskodjon azokról, a feleséget pedig arra, hogy mindig legyen elégedett azzal, amit a férj, az apa vagy a fiú nyújtani tud. Mindkettõjüket arra oktatják, hogy a tudatukat tanulják meg elkülöníteni az érzékeiktõl. A fiúnak és a lánynak is meg kell tanulnia, hogy visszafogja az érzékeit, és a figyelmét a lelki értékekre irányítsa. A fiút ezenkívül az egyszerű életstílussal járó lemondásokra is megtanítják.

Ha egyszerű az életstílusa, könnyebben tudja a lelki értékekre rögzíteni az elméjét. A lány a dharma, azaz a vallásos tevékenységek terén kap képzést, és megtanítják neki, hogyan rögzítheti egy dologra az elméjét. Mindezekbõl természetesen következnek a másodlagos tulajdonságok. Ez azt jelenti, hogy a fiú csak akkor tud majd másokkal törõdni, ha az érzékeit kellõképpen irányítani tudja. A naisthhika brahmacsárí esetében a másokkal való törõdés fõként azt jelenti, hogy a prédikálás és mások érdekében dolgozik. Az upakurvána esetében szintén jelen van ez a prédikáló mentalitás, de ugyanakkor abban is jártasságot kell szereznie, hogy hogyan váljon fogékonnyá a feleség igényei iránt. Ha az érzékek nem irányítottak, nagyon nehéz megszabadulni attól a vágytól, hogy a saját szükségleteinket próbáljuk kielégíteni.

Ki kell fejleszteni ezt az érzékenységet. A lány esetében ez azt jelenti, hogy ha nem erényes, és nem tudja egy dologra rögzíteni az elméjét, akkor sosem lesz elégedett. Ha az elméje nem rögzített, a nõ hajlamos lesz az önzésre, és sosem lesz elégedett azzal, amit kap. Ezen a két elven alapszik a működõképes házasság. Nagyon leegyszerűsítõen hangzik, de ha jobban megnézzük, a házasságok éppen amiatt szoktak széthullani, mert hiányzik a fogékonyság mindkét fél részérõl.

A férfit csak a saját szükségletei érdeklik, és nem vesz tudomást a feleségéirõl; a feleség pedig szintén csak a saját vágyai miatt aggódik, és állandóan arra biztatja a férjét, hogy mindig egyre több és több anyagi lehetõséget biztosítson.

Az ember azonban csak korlátozott képességekkel rendelkezik. Amikor az anyagi világban tevékenykedünk, akkor vagy annyit kapunk, amennyit a karmánk alapján megérdemlünk, vagy pedig annyit, amennyit Krisna akar adni. Nincs harmadik út.

Amennyiben anyagi szinten fejtjük ki tevékenységünket, akkor megszerzett javaink mennyiségét a három kötõerõ határozza meg, ha pedig Krisna felé törekszünk, akkor azt kapjuk, amit Krisna akar adni nekünk. Nincs harmadik lehetõség. Ostobák vagyunk, ha azt gondoljuk, hogy egyéb eszközökkel mi majd többet elérünk.

Ha a lány már fiatalon megérti ezt, akkor az élet igen egyszerű lesz, mert a következõ lépésben világossá válik, hogy Krisna az, aki irányít, Krisna az, aki gondoskodik. A meghódoltság egyik szimptómája az, hogy megértjük, hogy Krisna a fenntartónk és a védelmezõnk. Ha ezt nem látjuk be, akkor nem értettük meg a filozófiát, és ennek az lesz a következménye, hogy a törekvéseink természetellenesek lesznek.

Egy adott mennyiségű munka után egy adott mennyiségű eredményt kapunk. Ha ennél ostobán többet akarunk, akkor arra csak egy lehetõségünk van: idõt kell elvonnunk a lelki élettõl, vagyis nem fogunk dzsapázni, olvasni, mangalára, áratikra, Bhágavatam-leckére járni, és ezt az idõt próbáljuk meg arra fordítani, hogy még több javat szerezzünk. Hiába próbálkozunk, nem fogunk többet kapni annál, mint amennyit megérdemlünk.

Akárhogy is erõlködünk, nem kaphatunk többet annál, mint amennyi jár.

Ennek az lesz a következménye, hogy a férj elveszíti a lelki tartását, ebbõl pedig az következik, hogy nem tudja majd megfelelõképpen használni az analitikus képességeit, legalábbis ami a lelki értékeket illeti. Pusztán érzelmi alapon fog keményen dolgozni, de azon már nem gondolkodik el, hogy valójában mi is a célja mindennek.

Ezáltal elvész a házasság valódi célja. A házasság célja az, hogy a férj analitikus síkon segítse a feleségét, és éppen ez az, ami elvész. Ha a feleség többet akar, mint amennyit a férj nyújtani tud, akkor a férj nem tudja majd betölteni a szerepét a házasságban. Ha a helyes folyamatot követjük, akkor a szenvedély és a tudatlanság kötõereje mérséklõdni fog, és a jóság kötõerejében megállapodva, a kötelesség szintjén, békés mederben folynak a dolgok. Ha viszont nem – ha többet akarunk (ami a szenvedély kötõereje), vagy ha azt hisszük, hogy mindezt el is érhetjük (ami a tudatlanság kötõereje) –, akkor nem értettük meg a kötõerõk működését. Illetve azt, hogy Krisna hogyan működik.

Nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Ha viszont a férj nem fogékony a feleség szükségleteire, akkor nem fog erõfeszítést tenni arra, hogy gondoskodjon ezekrõl. Az õ természete is nagyon önközpontú lesz. A házasságok fölbomlása erre a két dologra vezethetõ vissza. Ezért lényeges a képzés mind a fiú, mind a lány esetében.

Forrás: Bhaktividyá Purna Szvámi - Máyápur, 1997. október 11. lecke részlet