Varnásrama-dharma

Társadalmi rendszer, melyet Isten teremtett

Felülmúlni egy feljebbvaló személyt

2016. október 12. 20:08 - varnasrama

Vaisnava etikett lecke 12. rész

Felülmúlni egy feljebbvaló személyt

 

(marjada vjatikrama)

„A transzcendentális tudomány alapos ismeretéhez hozzátartozik annak gyakorlati alkalmazása is. Uddhava, mivel tisztában volt a transzcendentális tudomány gyakorlati alkalmazásával, azt tanácsolta Vidurának, hogy a transzcendentális tudás elsajátítása érdekében keresse fel Maitréja Risit. Vidura Uddhavát akarta elfogadni lelki tanítómesterének, de Uddhava nem vállalta el ezt a feladatot, mivel Vidura egyidős volt Vidura (Uddhava) apjával (?) nem fogadhatta el tanítványaként, főként, ha Maitréja is jelen volt a közelben. A törvény az, hogy rangosabb személy jelenlétében az ember ne akarjon tanítani még akkor sem, ha alkalmas rá és kellőképpen művelt. Uddhava tehát úgy döntött, hogy az idős Vidurát egy másik korosabb személyhez, Maitreyahoz küldi, aki szintén hatalmas tudás birtokában volt ,mert közvetlenül az Úr tanította miközben elhagyni készült ezt a halandó világot. Mivel Uddhavát és Maitréját is maga az Úr tanította, mindketten jogosan lehettek volna Vidurának, vagy bárki másnak a lelki tanítómesterei, de mivel Maitréja volt az idősebb, neki volt joga először lelki tanítómesterré válni, főként Vidura lelki tanítómesterévé, aki sokkal idősebb volt Uddhavánál. Az ember ne vágyjon arra, hogy pusztán a haszon és a hírnév miatt legyen belőle lelki tanítómester: csakis az Úr szolgálata érdekében vállalja el a feladatot.

Az Úr sohasem tűri el a marjada vjatikrama arcátlanságát Senkinek sem szabad a személyes haszon és hírnév érdekében megtagadnia egy idősebb lelki tanítómestertől a neki járó tiszteletet. A csaló lelki tanítómester Az efféle szemtelenséggel a lelki megvalósítás útján tett fejlődést kockáztatja.” (SB 3.4.26.)

SP levele Szudamának (1970/7./29.) A szannyászi tisztelete

„Mindenkinek megfelelő tiszteletben kell részesítenie a szannyászit. Az ő helyzete mindig magasabb, mint minden más bennlakóé a templomban. Ezért a felsőbb helyzetét ő mindig tetteivel viselkedésével kell, hogy fenntartsa.” SP levele Rayramának (1967/1./30.)

„Egy dolog az illemszabállyal kapcsolatban, amit lehet, hogy észrevettél: a lelki tanítómester „Ő Isteni Kegyelme”, az istentestvér „Őkegyelme” és bármely más szannyászi „Őszentsége”.”

SP levele Dzsanárdanának (1968/1./21.)

„Megértem, hogy istentestvéreid olyanok , mint fiatalabb- tőled függő testvérek: kedvesen bánj velük, úgy, mint saját- tőled függő testvérekkel, s próbáld fejleszteni őket a Krisna-tudatban, amennyire tudod.”

SP levele Arundhatinak (1969/6./16.) „Ami a te második kérdésedet illeti, hogyan köszönni a karmiknak: ha a karmi a barátod, csak egyszerűen Hare Krisnával köszönj, és összekulcsolt kézzel érintsd meg a homlokod. Ha a karmi feljebbvaló rokon, énekeld a Hare Krisnát és ajánld hódolatodat. Ez kellene, hogy legyen az illemszabály, ami a nyilvánosságot illeti”

SP levele Jamuna dévinek és Harsháraninak (1968/1./15.)

„Ha nektek valamilyen különleges bánatotok (fájdalmatok) van, kérlek benneteket, tudassátok velem, de ne zavarjon benneteket bármely fajta egyet nem értés istentestvéreitekkel. Minden élőlény egy egyéni lélek, s mint olyan a nézeteltérés igencsak előfordulhat egymás közötti kapcsolatainkban. Ilyenkor a közös célt kell szem előtt tartani. Ti mindketten értelmes és józan lányok vagytok, és az én véleményem is jó rólatok. Soha ne vegyétek fel a nem-együttműködés álláspontját csak azért, mert mások álláspontjával nem értetek egyet.”

(Mint feljebbvalók) „Nem szabad elfogadnunk a szükségtelen érzék-kielégítést.” (levél Brahmánandának (1968/2./20.)

Forrás Bhakti Caru Mahárádzsa- Vaisnava etikett lecke sorozat

bhakti_caru_mahraja.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://varnasrama.blog.hu/api/trackback/id/tr6911800159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása