A teremtéselmélettel rendelkezõ világ- vallások egyetértenek abban, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtet- te az embert. A hinduizmus világvallásának teológiai alapját adó védikus szentírások – mind a kinyilatkoztatás, azaz a sruti, mind a hagyomány, azaz a smriti - azonban tovább mennek, és azt állítják, hogy nemcsak az embert, hanem az emberi társadalmat is Isten hozta létre. A társadalmat Isten úgy építette fel, hogy minden tagjának lehetõsége legyen elérni az emberi élet legmagasabb rendű célját: a vallás elveit követve mindenki megvalósíthassa az Isten iránti szeretetet. E szeretet által válik alkalmassá arra az ember, hogy élete végén visszamenjen eredeti otthonába Istenhez, az örök boldogsággal teli lelki világba. Az ideális emberi társadalomban – a varnásrama – minden emberi lény képességei és hajlamai szerinti helyet és tevékenységet kap, így lehetõsége nyílik arra, hogy békésen ápolhassa Isten-tudatát, és ezzel elérje az emberi élet tökéletességét. A Somogyvámos határában elterülõ Krisna-völgyben a varnásrama-dharma elvei szerint építik közösségüket a Krisna-tudatú hívõk.

Az írott történelmet tanulmányozva minden egyes társadalomban az emberek különféle osztályaival és társadalmi csoportokba való felosztásával találkozhatunk. Az eltérõ politikai, társadalmi, gazdasági és vallási környezet ellenére minden társadalom- ban léteznek bizonyos érdekcsoportok, akár osztályoknak, akár kasztoknak nevezik õket. Még az egyenlõség kommunista eszméje sem tudott olyan társadalmat létrehozni, amely eltörölte volna a társadalom osztályokra, rétegekre való tagozódását. E társadalmi kategóriák tovább élnek, és nyugodtan levonható az a következtetés, hogy a jövõben is létezni fognak.

Az emberi társadalom: a varnásrama

A védikus szentírások(1) szerint a társadalmi osztályok az emberek különféle tevékenységekhez való egyéni képességei és vonzalmai, valamint életkoruknak megfelelõ kötelességei alapján jönnek létre. A társadalom e szempontok szerinti felosztását varnásramának nevezik. Az emberi lét abban különbözik a tudatlan állati léttõl, hogy az emberek a varnásrama-dharma elvei szerint felosztott társadalomban élnek. Az állatok- kal szemben az emberek ugyanis rendelkeznek azzal a képességgel, hogy érdeklõdjenek az élet értelme és célja felõl. Ki vagyok én? Miért szenvedek? Ki Isten? Milyen kap- csolatban vagyok vele? Ezek mind olyan kérdések, amelyeket kizárólag emberi lények képesek feltenni, állatok nem. Az emberi élet ezért páratlan lehetõséget nyújt arra, hogy az emberi lény felújítsa kapcsolatát a Legfelsõbb Lénnyel, Istennel.

A Védánta-szútra elsõ sora külön felhívja erre a figyelmet:

athátó brahma-dzsidzsnyásza

„Most, az emberi létformában elérkezett végre az idõ, hogy érdeklõdj az Abszolút Igazságról.”(2)

Az az emberi lény, aki nem teszi élete fõ céljává ezt a vizsgálódást, nyomban vissza- süllyed az állati létbe. Hiszen az állatok is képesek az alapvetõ testi funkciók ellátására: az evésre, az ivásra, az alvásra, a párzásra és a védekezésre, anélkül, hogy magasabb célok elérésére törekednének. Az az emberi lény tehát, akinek egész életét csak ezeknek a funkcióknak a gyakorlása tölti ki, elpazarolja értékes emberi születését.

A varnásrama felépítése

A varnásrama kifejezés elsõ tagja – varna – a tevékenység, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely alapján kialakuló társadalmi osztályokat jelenti.

A védikus szentírások az emberi társadalomban négy alapvetõ varnát, osztályt különböztetnek meg, földrajzi és antropológiai különbségekre való tekintet nélkül:

• a bráhmanák: az értelmiség és a papság;

• a ksatriják: az uralkodók, a vezetõ hivatalnokok, a magas rangú katonák;

• a vaisják: a kereskedõk és a gazdálkodók, valamint

• a súdrák: kézművesek, munkások, akik a másik három osztályt szolgálják.

A Bhagavad-gítában Krisna megadja ezen osztályok jellemzõit és feladatait (3)

samó damasz tapah sócsam ksántir árdzsavam éva csa

dzsnyánam vidzsnyánam ásztikjam brahma-karma szvabháva-dzsam

sórjam tédzsó dhritir dáksjam juddhé csápj apalájanam

dánam ísvara-bhávas csa ksátram karma szvabháva-dzsam

krisi-gó-raksja-vánidzsjam vaisja-karma szvabháva-dzsam

paricsarjátmakam karma súdraszjápi szvabháva-dzsam

„A bráhmanák munkáját az alábbi, természetükbõl adódó tulajdonságok jellemzik: nyugodtság, önfegyelmezés, vezeklés, tisztaság, béketûrés, becsületesség, tudás, bölcsesség és vallásosság. Hõsiesség, erõ, elszántság, leleményesség, bátorság a csatában, nagylelkűség és vezetõképesség – ezek a természetes tulajdonságok jellemzik a ksatriják tetteit. A vaisják természetének megfelelõ munka a földművelés, a tehénvédelem és a kereskedés, a súdráké pedig a kétkezi munka és mások szolgálata.”

A varnásrama kifejezés második tagja – ásrama – pedig a lelki, a vallásos életben az életkor elõrehaladásával párhuzamosan bekövetkezõ fejlõdési szinteket jelöli.

A négy varna mellett négy ásrama van:

• a brahmacsarja: a tanuló idõszak, kb. 25 éves korig;

• a grihasta: a házasélet kb. 50 éves korig;

• a vánaprasztha: a visszavonult élet kb. 75 éves korig, valamint

• a szannyásza: a lemondott élet 75 év felett.

Ezek az idõszakok nagy jelentõséggel bírnak az emberek életében, hiszen fokozatosan hozzászoktatják õket ahhoz, hogy kötelességeiket a Legfelsõbb Lény, Krisna elégedettsége érdekében végezzék, mely által kifejlõdik az Isten iránti odaadó szeretetük.

Forrás: Mahárání déví dászí - Tattva, Budapest, 2005 - Varnásarama-dharma: a védikus társadalom alapelvei  és működése

Lábjegyzet:

(1) -  Elsõsorban a Bhagavad-gítá, a Srímad-Bhágavatam, a Manu-szmriti és a Csétanja Csaritámrita

(2)    Srímadmad-Bhágavatam 4.22.21, magyarázat.

(3)    Bhagavad-gítá 18.42-44