" Az alacsonyabb szinten álló embereknek nem szabad a magasabb szinten állók kötelességeit végezniük, hacsak nincsen rá valóban szükség. Szükséghelyzetben azonban természetesen a ksatriyákon kívül mindenki űzheti azokat a foglalkozásokat, amelyekkel mások keresik a kenyerüket."

MAGYARÁZAT:   Az alacsonyabb társadalmi rendek tagjai, különösen a vaisyák és a súdrák nem végezhetik a bráhmanák kötelességét. A védikus tudomány tanítása például a bráhmanák kötelessége, ám ha a helyzet nem kívánja meg, ezt a foglalkozást a ksatriyák, a vaisyák vagy a súdrák nem űzhetik. Még egy ksatriya sem végezheti egy bráhmana feladatait, ha nincs szükséghelyzetben, s ha meg is teszi, nem fogadhat el adományt másoktól. Vannak bráhmanák, akik tiltakoznak az ellen, hogy a Krisna-tudatos mozgalom európaiakból, vagyis mlecchákból és yavanákból bráhmanákat nevel. A Srímad-Bhágavatam azonban ezzel a verssel a mozgalmunkat támogatja. Jelenleg a társadalomban káosz uralkodik, és mindenki felhagyott a lelki élet gyakorlásával, ami különösen a bráhmanák feladata. Mivel a lelki kultúra szerte a világon feledésbe merült, jelenleg a helyzet válságos, ezért elérkezett az idő, hogy azokat neveljük, akiket alacsonyabb rendűeknek és bűnösöknek tekintenek, hogy bráhmanákká válhassanak, és hozzálássanak feladatukhoz, az emberek lelki neveléséhez. Az emberi társadalom lelki fejlődése megtorpant, és ezt vészhelyzetnek kell tekintenünk. Ebben a versben Nárada Muni szilárdan támogatja a Krisna-tudatként ismert mozgalmat.

Sríla Sivaráma Svámi lecke- jegyzet 2008. 10.

A vészhelyzet lehetőséget ad sok dologra. Sríla Prabhupáda véleménye szerint már az a kor, amelyben élünk, az maga egy vészhelyzet. Káosz. Káosz van mindenhol. Senki nem hajlandó a bráhmanáknak a munkáját gyakorolni. Senki nem hajlandó bráhmana lenni, bráhmanák munkáját gyakorolni, vagy még valami brahmanikus tulajdonságot is kultiválni. Miért? Mert ebből nem lehet pénzt csinálni. Legalábbis nem szabad pénzt csinálni. 

Látjuk, hogy a mostani papokat, rabbikat, vallás vezetőket általában az jellemzi, hogy komoly pénzekért dolgoznak. De akkor mi a helyzet, ha még nem is bráhmanák, hanem súdrák, vagy még az sem? Az a jellemző, hogy mindenféle viselkedésük van, de mi egy bráhmana? 

Krisna mondja, hogy nagyon sok tulajdonságot el kell sajátítani, mielőtt valaki bráhmana lesz, és a bráhmana a tiszta jóságban van. Ugyanúgy, mint egy erős ember csak az tud lenni, akinek izma van. Akinek nincs izma, az nem tud erős ember lenni.

Szóval bráhmana csak az tud lenni, aki jóságban van, aki nincs jóságban az képtelen bráhmana lenni. Ugyanúgy, mint az izom jelenti az erőt. Ugyanúgy a jóság jelenti a brahmanikus tulajdonságot. 

És ez az ok, ami miatt a Krisna-Tudatban próbáljuk a baktákat segíteni- akik a tudatlanságból, szenvedélyből jöttek- hogy felvegyék a jóságot. Amikor pedig a jóságban vannak, akkor tudják ezt a szerepet játszani a társadalomban, ami nagyon hiányzik, hogy vannak emberek, akik tudják, hogy a társadalomnak a célja? Mi az életnek a célja? 

Hogyha nem tudjuk egy dolognak a célját, egy cselekvésnek, egy tevékenységnek, egy misszónak, akkor azt sem tudjuk, hogy hová megyünk. A mostani célja az egész világnak az érzékkielégítés. Ahogy Canakya Pandit kifejezi "Egyél ghít, és megfogsz gyorsan halni" Ez egy másik kultúrának a kifejezése. Ma már azt mondanák, hogy egyél tehenet..

Ezért vaisnaváknak szükséges, hogy kultiválják a jóság minőségét. Amelynek mi a lényege? A tudás.

EZ nem azt jelenti, hogy nagy tudósnak kell lenni, de fontos hogy legyen valaki, aki tisztában van vele, hogy miért csinál minden cselekvést. Valamint mi az a tudat, amelynek a segítségével magasabb minőségűvé teheti azt a cselekvést? Akkor a jnána (tudás), és ehhez kedvez a sattva.

Hogyha tudunk irányt mutatni másoknak, akkor az a jó. Ha tudjuk, hogy mit milyen okból teszünk? Miért eszek? Hogy eszek? Mit eszek? Hogyan pihenek? Hogyan és miért csinálom a murti imádatot?

Sokan csinálnak valamit, mert kell, mert egy szokás, de nem tudják, hogy miért.

Egy vasianava mindig tudni akarja, hogy miért, mert ha tudjuk, hogy miért, akkor tudjuk egy gyakorlat lényegét biztosítani, és akkor elkerülhetjük, hogy lényegtelen cselekvéseket követünk el.

Mint például a féistenek imádata. Mi a célja a félisten imádatnak? Miért voltak a félistenek imádatának. Krisna mondja, hogy mindenkinek kell yajnákat csinálni. Elfogadni, hogy Krisna a Legfelsőbb Úr, és utána vannak a félistenek, és akkor tisztelem a félisteneket. Mint Krisnának a képviselőit. Ám amikor az emberek elesnek ettől a képtől, és elfelejtik, a félistenek imádata nem a végcél, és nem azért imádom őket,, mert tűlük akarok valamit.

De ugyanúgy tiszteljük a lelki tanítómestert is. Miért? Ő nem isten, de haő adja át Krisnának az utasítását, akkor becsüljük ezt a személyt. A félistenek irányítanak: a Nap süt, esik az eső. Tiszteljük őket. Ezzel nincs is semmi gond, ha perspektíva tiszteljük. De ha elfeledkezünk erről a célról, és arra gondolunk, hogy a félistenek olyan hatalmasak, és megtudják adni az érzékkielégítést, akkor ebből rituálé lesz.

Amikor legutóbb is Indiában jártam akkor is tapasztaltam, hogy családok végeznek egy imádati folyamatot, csak azért mert ezt tanulták, ez a családi hagyományuk, ez a tradíciójuk dolga. Az hogy mi az ok mögötte? Azt már nem tudják. Mi a célja? Csak azt tudják, hogy ez így volt, így történt. Ugye nyugaton ez olyan, hogy megkérdezik az embert, hogy mi a vallásod? Azt feleli, hogy katolikus vagyok. Miért? Mert a szüleim katolikusok. Ők sosem gondoltak abba bele, hogy igazából katolikusok-e? Hisznek-e abban? Nem, őket vitték templomba, ez az ő családjuknak a vallása. Lehet ebben a vallásban, ha érti, hogy mi ez a vallás, mi ennek a haszna, mi ennek az előnye, és akkor ezt én is átgondoltam, és akkor ez így lesz családi vallás.

De ha csak azért mondja ezt magáról, mert valaki más csinálta előtte, és most ő csinálja, akkor az már nem jó ötlet.

Sríla Prabhupáda adja erről a példát, hogy egyszer egy szamár lenyelt egy dinnyét vagy egy narancsot, és megakadt a torkában. A gazdája látta, hogy meg fog fulladni, és elkezdte egy bottal ütni a hátát, és akkor a dinnyét letudta nyelni a szamár. Egy ostoba ember látta ezt a dolgot, és találkozott egy másik emberrel, akinek olyan betegsége volt, hogy van egy nagy daganat a torkán. Ő pedig úgy gondolta, hogy megfogja gyógyítani, és ráugrott, és egy bottal elkezdte verni. Ám megölte így az embert. 

Szóval ez rituálé. Nem értem, hogy mi van a dolog mögött, csak követek valamit. 

Sanátana Gosvámi megy Caitanya Maháprabhuhoz, és kérdezi, hogy ki vagyok én? Miért szenvedek itt? Hogy tudok felszabadulni ezeknek a kötőerőknek a hatásától? 

A szentírások célja az,hogy mindezeket tudjuk, és Sríla Prabhupáda törekedett arra a könyveiben arra, hogy legyen ott az a tudás, amire szükség van ahhoz, hogy mindent megcsináljunk. Bhagavad-gítá, Srímad Bhágavatam, Caitanya Caritámrita. Ezek a könyvek- Prabhupáda mondja- minden kérdésre választ adnak, úgy hogy nem hagy semmi kifogást Például valaki megkérdezi, hogy ezt miért csinálod? És azt válaszolnánk, hogy nem tudom. Nekünk kell tudni, hogy miért csinálom ezeket a dolgokat? Mi ennek az eredménye? Hogy lehet ezt jobban csinálni. Ezek fontosak. 

Ez a missziója a Krisna-Tudat mozgalmának. Amikor arról van szó, hogy mi tanítunk bráhmanákat akkor ennek nem az a jelentősége, hogy olyan bhaktákat képezzünk ki csak, akik csak tanítanak, vagy csak puját csinálnak. Mert kell, hogy sokan mást is csináljanak. Kellenek embereke, akik mindig tudják, hogy mit- miért csinálnak? Például, akik könyvelnek, vagy mezőgazdaságban dolgoznak, kertben szolgálnak, vendégeket fogadnak..ők mindig tisztában vannak azzal, hogy mit csinálnak? Hogy a legjobb csinálni? Mi ennek a célja? Elégedetté tenni Krisnát.

De nem is az, hogy elégedetté tenné Krisnát, hanem az, hogy hogyan tenni Krisnát elégedetté?

Sríla Prabhupádot nagyon cáfolták a bráhmanák- mi ezt itt nem tapasztaljuk a nyugati világban, mert itt demokrácia van, és más a "kultúra" - a tradícionális indiai papok, hogy mer mleccákat (alacsony születésű embereket) tanítani, bráhmanaként elfogadni.

"Mindazok a személyek, a bűnösök, a súdrák, a nők, stb.."Ők is eltudják érni a legmagasabb szintet.

De Sríla Prabhupáda erre válaszolt. "Lehet, hogy általános körülményekben, nem ilyen gyorsan jöttek volna bhakták Krisna-Tudatba, de itt most válság van. Itt most ég a világ."

Ha ég a ház, akkor nem kérdezzük meg az embereket, aki jön segíteni, hogy ő a tűzoltóságtól jött-e? Mert ha nem, akkor nem olthat tüzet. 

A védikus korban nagyon komoly tulajdonságokat kellett felmutatni. Nem úgy, mint ebben a korban, hogy egy év után első avatás, két év után második avatás.

De most ég a ház, és a tűzoltásban mindenkinek részt kell venni. De nem szabad ezzel vissza élni. Sríla Prabhupáda adta a lehetőséget a mleccháknak, hogy legyenek bráhmanák. De ha leesnek, akkor sokkal rosszabb helyzetbe kerülnek.

A vaisnaváknak komolyan kell venni ezt a fogadalmat. És ha elfogadtuk, akkor már elfogadtuk. Nincs semmi kompromisszum. 

Ebben ki kell tartani, és akkor idővel nemcsak a jóság jön, hanem a transzcendens is. 

Ez viszont csak akkor működik, hogy kinyitja egy kulccsal erre a lehetőségre egy transzcendentális személy. Itt azonban nemcsak egy transzcendentális személyről van szó, hanem sokról.

Ugye Caitanya Maháprabhu már elkezdte ezt a folyamatot. Ő már elfogadta Haridása Thákurát. Elfogadta  és Sanátana Gosvámit, akik brahmanikus családban születtek, de azért mert ők elfogadták egy mleccának a munkáját- alkalmazottak lettek. Így védikusan elvesztették a lehetőséget a bráhmanságra. De nem csak Catainya Maháprabhu, hanem még Bhatisiddhanti Sarasvatí Thákura ellen annyira irigyek voltak a bráhmanák, hogy még meg is akarták mérgezni. Elmentek a fő rendőrhöz, és azt mondták, hogy nézd ezt fogjuk csinálni, adunk pénzt, és nézzél utána. De a fő rendőr nem volt hajlandó elfogadni, mert azt mondta, hogy komoly problémám lesz Bhatisiddhanti Sarasvatí Thákura-al, aki egy szent. A fő rendőr elment  Bhatisiddhanti Sarasvatí Thákura-hoz, és mondta, hogy nézd ez a helyzet, legyél óvatos, próbálnak lefizetni ilyen dolgokkal kapcsolatban. Vaisnavokkal szentekkel ellen nem megyek, de légy óvatos. Bhatisiddhanti Sarasvatí Thákurnak más a helyzete, de még Ő is sok kritikát kapott. 

Nekünk ezt a kockázatot, ezt a jóságot úgy kell visszafizetni, hogy komolyan törekszünk bráhmanák lenni. Nem hanyagoljuk ezt a lehetőséget, és kultiváljuk a Krisna-Tudatot. Elfogadjuk, hogy mi az a tapasya. 

Nekünk szükséges valami tapasyát gyakorolni. És hogy mit jelent tiszta lenni? Saucam. Szóval ezeket a tulajdonságokat kultiválni, és akkor mi is így fejlődünk a lelki életben, és az ad lehetőséget nekünk Krisna-Tudatosnak lenni. Nagyon nehéz szenvedélyben és tudatlanságban Krisna-Tudatosnak lenni. É akkor hogy leszek jóságban? Kultiválom azokat a dolgokat, amelyek jellemzőek a jóságra. 

Ez nehéz, de toleránsnak kell lenni azzal a személyiségünkkel, amivel jövünk Krisna-Tudatba. De nem baj, tartsunk ki. Rendszeresen olvasni, rendszeresen japázni, praszádamot enni, rendszeresen lehódolni, szépen díszíteni a testet tilakkal, szép szavakkal köszönteni a másikkal, lemondani minden más felesleges motivációról, és mindig feltenni a kérdést, hogy mi a jó lelki életemnek? Mi a jó Rádhe-Shyámnak? Mi a jó Gaura- Nitai-nak?

Például először templomot építettünk, hogy legyen motiváció, és legyen mindenkinek tiszta, hogy igen ide, a közelbe kell építkezni. Itt a fő dolog Krisna Völgyben, hogy itt van Rádhe -Shyáma, és fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy mi a jó Rádhe-Shyámnak. Ez az alkotmány.