Kérdés: Mi a különbség a gyarlóság és a csalárdság, illetve képmutatás között?

Válasz: A kettő alapvetően eltér egymástól, nem ugyanaz a jelentésük. Csak azzal történik áldásos dolog, aki mentes a csalárdságtól, azaz egy csalárd ember soha nem részesülhet áldásban. Az őszinteség másik megnevezése vaiñëavatä, egy vaiñëava tehát ilyen. Őszinte ember lehet gyenge, de hamis soha. Ha valaki csalárd, akkor mást mond, mint amit gondol. A gyarló bahkta szégyelli gyengeségét, sajnálkozik, és nagyon bánkódik miatta, mert látja saját hiányosságait. Ezzel ellentétben egy hamis ember büszke arra, milyen fortélyos.

„Be fogom csapni az äcärya. Átverem az orvost. Csalárdságom mérgeskígyóit úgy elbújtatom a képmutatás sötét rejtekében, hogy senki se tudjon róla, majd szentnek tettetve magamat hírnévre és előnyökre fogok szert tenni.” Az ilyen mentalitás nem a gyengeség, hanem a szörnyű hamisság jele. Az ilyen emberek soha nem jutnak áldáshoz. Isten jóindulatát fokozatosan is elnyerheti valaki, ha rendszeresen és alázatos, őszinte hangulatban hallgatja egy sädhu tiszta szavait. Ha viszont valaki bhakta ruhába öltözik, miközben a hitetlenek tevékenységét végzi, világi élvezetekben merül el, amit élete céljának tekint, vagy ha tridaëòát (a lemondott rend jelképe) elfogadva el akarja rabolni Sítát, mint ahogy Rávana is tette, akkor az illető saját kezével vetünk véget életének, mert a hari-bhajan nevében valami szörnyű dolgot cselekszik. Ha valaki millió és millió születésen át küzd a gyengeséggel, valami rossz szokással, az sem annyira káros, mint ha egyszer a hamisság útjára téved – azaz ha bhaktaként pózol, míg titokban bűnös élvezetekben merül el, akkor minden baj az illető nyakába zúdul. Ennél jobb megszületni még a sok millió különböző faj között is, legyen akár madár, vadállat vagy rovar. A csalárdság útján járni soha nem jelent semmi jót.

 Forrás:

Sríla Bhaktisiddhanta Saraswati Thakur, kérdések és válaszok

― Mandala Publishing Group. Prabhupada Saraswati Thakur, 98-99. oldal. Eugene, Oregon, 1997.