Az indiai Bhavan's Journal című lapnak 1976. augusztusában adott interjúban Sríla Prabhupáda megkérdezte:
„Hogyan lehet boldogság vagy béke egy állati társadalomban? Úgy akarják tartani az embereket, mint az állatokat, aztán meg létrehozzák az Egyesült Nemzeteket... ez egy agárverseny. A kutya négy lábon fut, önök pedig négy keréken — ez minden. S azt hiszik, hogy ez a négykerekű verseny a civilizáció fejlődése!”
Riporter: Az első kérdésem: hanyatlóban van-e a vallás gyakorlása? És ha igen, ez a tény indokolja-e a korrupció megnövekedését és az erkölcsi értékek széles körben való csökkenését?
Sríla Prabhupáda: Igen, a vallás hanyatlóban van. Ezt a Srímad-Bhágavatam is megjósolta (12.2.1):
tatas csánudinam dharmah
satyam saucam ksamá dajá
kálena baliná rádzsan
nanksjatj ájur balam szmritih
„A Kali-jugában (a nézeteltérések és a képmutatás jelen korában) a következő dolgok hanyatlanak majd: vallás, igazságosság, tisztaság, kegy, élettartam, testi erő és emlékezet.”
Ezek azok a kincsek, melyek az emberi lényt megkülönböztetik az állattól. Ezek a dolgok azonban hanyatlóban vannak. Nem lesz kegy, nem lesz igazságosság, az emlékezet rövid lesz, az élettartam megrövidül. A vallás szintén el fog tűnni. Ez azt jelenti, hogy fokozatosan az állati szintre kerülünk.
Riporter: El fog tűnni a vallás? Állatokká válunk?
Sríla Prabhupáda : Ha nincs vallás, az az állati lét. Minden hétköznapi ember felismeri, hogy a kutya nem érti meg, mi a vallás. A kutya is élőlény, de őt nem érdekli a Bhagavad-gítá vagy a Srímad-Bhágavatam megértése. Őt ez nem érdekli. Ez a különbség az ember és a kutya között: az állatot ez a dolog nem érdekli.
Tehát ha az embereket nem érdeklik a vallásos dolgok, akkor állatok. És hogyan lehet boldogság vagy béke egy állati társadalomban? Úgy akarják tartani az embereket, mint az állatokat, s aztán létrehozzák az Egyesült Nemzeteket? Hogyan lehetséges ez? Egyesült állatok, az egyesült állatok szervezete? Ez történik most.
Riporter: Lát ön valami reménykeltő jelet?
Sríla Prabhupáda : Legalább azt felfedezték, hogy hanyatlik a vallás. Ez jó. „Hanyatlás” azt jelenti, hogy kezdenek állatokká válni. A logikában azt mondják, hogy az ember egy ésszerű állat. Ha az ésszerűség hiányzik, akkor egyszerűen csak állat, nem emberi lény. Az emberi társadalomban az ember lehet keresztény, mohamedán, hindu vagy buddhista — bármelyik. Lennie kell valamilyen vallásos rendszernek. Az emberi társadalom vallás nélkül nem más, mint állati társadalom. Ez nyilvánvaló tény. Miért olyan boldogtalanok manapság az emberek? Mert nincsen vallás. Elhanyagolják a vallást.
Valaki azt írta egyszer nekem, hogy Tolsztoj azt mondta: „Anélkül hogy dinamitot tennénk a templom alá, nem lesz semmilyen béke.” Az orosz vezetés még ma is szigorúan ellenzi az Isten-tudatot, mert azt gondolják, hogy a vallás megrontja az egész társadalom légkörét.
Riporter: Úgy tűnik, lehet benne némi igazság.
Sríla Prabhupáda: Előfordulhat, hogy a vallás rendszerével visszaélnek, de ez nem azt jelenti, hogy a vallást el kell kerülni. Az igazi vallást kell elfogadni. Hogy a vallást az „úgynevezett” papok nem megfelelően gyakorolják, az nem azt jelenti, hogy a vallást el kell utasítani. Ha egy hályog miatt a szemem zavar engem, az nem azt jelenti, hogy a szemet ki kell venni. A hályogot kell eltávolítani. Ez a Krisna-Tudat.
Riporter: Azt hiszem, a történelem azt mutatja, számtalan ember használta rossz célra a vallást. Nem így van?
Sríla Prabhupáda : Azoknak az embereknek nincs tudásuk Istenről, mégis vallásról prédikálnak. Mi a vallás? Dharmam tu száksád bhagavat-pranítam: „A vallás útját a Legfelsőbb Úr közvetlenül jelentette ki.” Ezeknek az embereknek nincsen elképzelésük Istenről — nem tudják, kicsoda Isten —, mégis valamilyen vallást hirdetnek. Mennyi ideig mehet ez így mesterségesen tovább? A vallás meg fog szűnni.
Ez a jelenlegi helyzet. Nincs Istenről alkotott képünk, így aztán hogyan tudnánk, mi Isten parancsolata? A törvény például az állam rendeletét jelenti. Ha nincsen állam, hol van a rendelet? Nekünk tiszta képünk van Istenről — Krisnáról. Ő adja a parancsokat, mi pedig elfogadjuk. Ha nincs Isten, nincs Istenről alkotott kép, nincs Istennek parancsolata, akkor hol a vallás? Ha nincsen állam, hol vannak a törvények?
Riporter: Valóban nem lenne semmilyen törvény. Egy törvény nélküli társadalom lenne.
Sríla Prabhupáda: Törvény nélküli...mindenki törvény nélküli, létrehozva saját kispekulált rendszerét a vallásról. Ez folyik most.
Csak kérdezze meg bármelyik vallásban, mi az ő felfogásuk Istenről. Meg fogja tudni mondani bárki is? Senki nem tudja megmondani. De mi azonnal megmondjuk:
vénum kvanantam aravinda-daláyatáksam
barhávatamsam aszitámbuda-sundarángam
kandarpa-kóti-kamaníja-visésa-sóbham
góvindam ádi-purusam tam aham bhdzsámi
„Góvindát imádom, az elsődleges Urat, aki kitűnő a fuvolajátékban, kinek virágzó szemei olyanok, akár a lótuszvirág szirmai, akinek fejét pávatollak díszítik, akinek csodálatos testét a kék felhők árnyalata színezi, s akinek egyedülálló kedvessége Kupidók millióit bűvöli el.” (Brahma-szamhitá 5.30) Mi azonnal leírást tudunk adni Istenről. Miféle vallás az, amelynek nincs Istenről alkotott fogalma?
Riporter: Nem tudom.
Sríla Prabhupáda: : Hamis. Az embereknek nincs ismeretük Istenről, ezért nem értik a vallást. Ez a hanyatlás, és mivel a vallás hanyatlik, az emberek egyre inkább olyanná válnak, mint az állatok.
„Állat” azt jelenti, hogy nincs emlékezete. A kutya oda megy, ahol valami ehetőt talál. Azt mondom neki: „Takarodj!” — és elmegy. De jönni fog megint — nincs emlékezete. Amikor Istenre való emlékezésünk lecsökken, akkor lecsökkennek emberi tulajdonságaink. A Kali-jugában az emberi tulajdonságok degradálódnak. Ez azt jelenti, hogy az emberek olyanok lesznek, mint a kutyák és a macskák.
Riporter: A második kérdésem így hangzik: „A hagyományos vád a védikus kultúra ellen az, hogy az előre elrendeltség hitének rabszolgájává teszi az embereket, s így meggátolja a fejlődést. Mennyire igaz ez a vád?”
Sríla Prabhupáda: Mi az a fejlődés? A kutya ugrándozása fejlődés? Ez a fejlődés? A kutya ide-oda szaladgál a négy lábán, önök pedig ide-oda szaladgálnak az autó négy kerekén. Ez a fejlődés? Ez nem a védikus rendszer. A védikus rendszer szerint az emberi lénynek van egy bizonyos mennyiségű energiája, s mivel az emberi lény jobb tudattal rendelkezik, mint az állatok, így az ember energiája értékesebb, mint az állatok energiája.
Riporter: Valószínűleg senki sem vitatná azt, hogy az embernek több szabadsága és — feltételezem — több felelőssége van, mint az állatoknak.
Sríla Prabhupáda: Ezért kell az emberi energiát a fejlődésre használni, nem pedig a kutyákkal való versengésben alkalmazni. A szent ember nem azt csinálja, mint a kutya. Manapság az emberek azt hiszik, ez a kutyaság az élet, de a valódi élet a lelki fejlődés. Ezért mondja a Védikus Irodalom:
tasjaiva heóh¤ prajateta kóvidó
na labhjaté jad bhramatám uparj adhah
tal labhjaté duhkhavad anjatah szukham
káléna szarvatra gabhíra-ramhaszá
„Azoknak, akik valóban intelligensek és hajlanak a filozófiára, csak arra a céltudatos végre kell törekedniük, amelyet még a legfelsőbb bolygótól (Brahmalókától) le a legalacsonyabb bolygóig (Pátáláig) való vándorlásban sem lehet elérni. Ami az érzéki élvezetekből eredő boldogságot illeti, idővel automatikusan el lehet érni, éppúgy, mint ahogyan a boldogságot és a szenvedést is megkapjuk, bár nem vágyunk rájuk.” (Srímad-Bh§áavatam 1.5.18)
Riporter: Lenne kedves ezt kicsit tovább magyarázni?
Sríla Prabhupáda: Az embernek arra a dologra kell fordítani az energiáját, amelyet sok-sok életen keresztül nem kapott meg. Sok-sok életen át a lélek kutyák, macskák, madarak, vadállatok testében volt. A testeknek nyolcmillió-négyszázezer típusa van. Lélekvándorlás történik, és a cél minden esetben az érzékkielégítés.
Riporter: Mit jelent ez?
Sríla Prabhupáda: Például a kutya érzékkielégítéssel van elfoglalva: hol van étel, hol van menedék, hol van nőstény kutya, hogyan védje meg magát. Az ember ugyanezt csinálja, más módon. Ez történik életről életre. Még a parányi rovar is ezért küzd. Madarak, vadállatok, halak — mindenhol ugyanez a küzdelem folyik. Hol van étel, hol van a másik nem, hol van fedél, hogyan védje meg magát. A Védikus Irodalom azt mondja, hogy ezeket a dolgokat sok-sok élet óta csináljuk, s ha nem kerülünk ki ebből a létért vívott küzdelemből, újra ezt fogjuk tenni sok-sok életen át.
Riporter: Kezdem érteni.
Sríla Prabhupáda: Igen, tehát ezeket a dolgokat abba kell hagyni. Ezért jelentette ki Prahláda Maharádzsa:
szukham aindrijakam daitjá
déha-jógéna déhinám
szarvatra labhjaté daivád
jathá duukham ajatnatah
„Kedves démoni családban született barátaim, az a boldogság, amelyet az érzékek tárgyaival kapcsolatban tapasztalunk azáltal, hogy kapcsolatba kerülnek a testtel, az élet bármelyik formájában elérhető, a múltbeli gyümölcsöző tetteknek megfelelően. Az ilyen boldogság automatikusan, minden erőfeszítés nélkül elérhető, mint ahogyan a boldogság is eljön.” (Srímad- Bhágavatam 7.6.3)
Egy kutyának van teste, és nekem is van. Tehát az én szexuális örömöm és a kutya öröme között nincs különbség. A szexből származó öröm ugyanaz. A kutya nem fél az utcán, mindenki előtt szexuális örömöt átélni, mi elrejtjük ezt. Ez minden. Az emberek azt hiszik, az a fejlődés, ha a szexuális élvezethez egy szép lakásban jutnak. De ez nem fejlődés. És csak agárversenyt csinálnak ennek az úgynevezett fejlődésnek az érdekében. Az emberek nem tudják, hogy annak alapján, milyen testre vágyik valaki, az élvezet már eleve el van raktározva.
Riporter: Mit ért azalatt, hogy „az élvezet el van raktározva”?
Sríla Prabupáda: Ezt nevezik eleve elrendelésnek. A disznó kapott egy bizonyos típusú testet, s az étele az ürülék. Nem tudjuk megváltoztatni. A disznó nem fogja szeretni a halavát [vajon pirított, gabonából készült édesség]. Az lehetetlen. Mivel egy adott típusú teste van, aszerint fog enni. Van-e olyan tudós, aki meg tudná változtatni a disznó életének normáit?
Riporter: Kétlem.
Sríla Prabhupáda : Ezért mondja Prahláda Maharádzsa, hogy az már el van raktározva. Az élvezet alapvetően ugyanaz, ám egy kicsit különbözik, a testnek megfelelően. A dzsungelben élő civilizálatlan embernél is megvannak ezek a dolgok.
Manapság az emberek azt hiszik, civilizáció annyit jelent, mint felhőkarcolókat építeni. De a védikus civilizáció azt mondja: nem, ez nem fejlődés. Az emberi élet igazi fejlődése az önmegvalósítás, hogy hogyan tudjuk megismerni az önvalónkat, nem pedig az, hogy felhőkarcolókat építünk.
Riporter: De hát az emberek nem értenék meg azt, amit ön mond?
Sríla Prabhupáda : Az emberek ezt néha félreértik. A bíróságon a bíró komolyan, látszólag semmitevően ül, mégis magas fizetést kap. Valaki más azt gondolhatná: „Én olyan keményen dolgozom ugyanazon a bíróságon — bélyegzek —, és a bíró fizetésének egytizedét sem kapom.” Így gondolkozik: „Olyan elfoglalt vagyok, olyan nehéz munkát végzek, s mégsem kapok olyan jó fizetést, mint az az ember, aki csak ül a bírói székben.” A helyzet itt ugyanez: a védikus civilizáció az önmegvalósítást szolgálja, nem a kutyák versengéséért van.
Riporter: Mégis, általában tiszteletreméltóbbnak tartják a nehéz munkát, a küzdelmet, s a végső „boldogulást” az életben. Nem így van?
Sríla Prabhupáda: A karmíkat, a gyümölcsöző tetteket végzőket a Bhagavad-gítá múdháknak, szamaraknak írja le. Miért hasonlítja őket a szamarakhoz? Mert a szamár nagyon keményen dolgozik a málhával a hátán, s viszonzásul a gazdája csupán egy kevéske füvet ad neki. Áll a mosodás ajtajában és eszi füvet, míg a mosodás újra meg újra meg nem pakolja a hátát. Nincs érzéke ahhoz, hogy azt gondolja: „Ha elmegyek a mosodás házából, bárhol kaphatok füvet. Miért cipekedem ilyen sokat?”
Riporter: Ez eszembe juttat néhány embert az ismerőseim közül.
Sríla Prabhupáda: Ilyen a gyümölcsöző tetteket végző ember. Nagyon elfoglalt a hivatalban, és ha találkozni akarsz vele, azt mondja: „Nem érek rá.” Mi az eredménye az ilyen nagyon elfoglaltságnak? Két szelet pirítóst eszik egy csésze teával. Ez a célja az elfoglaltságának? Nem is tudja, miért olyan elfoglalt. A bankszámláján azt látja, hogy egymillió volt és most kétmillió lett. Elégedett ezzel, de továbbra is csak két szelet pirítóst eszik egy csésze teával, és továbbra is rengeteget dolgozik. Ezt jelenti a karmí. Szamarak — dolgoznak, mint a szamarak, minden életcél nélkül.
De a védikus civilizáció más. A vád nem helyénvaló: a védikus civilizációban az emberek egyáltalán nem lusták. Ők egy magasabb szintű témával foglalkoznak. Prahláda Maharádzsa kihangsúlyozta, hogy ez az elfoglaltság olyan fontos, hogy az embernek már kora gyermekkorában el kell kezdenie. Kaumára ácsarét prádzsńyah: egy másodpercnyi időt sem szabad az embernek elvesztegetnie. Ez a védikus civilizáció. A szamarak látják: „Ezek az emberek nem dolgoznak úgy, mint én” — mint a kutyák és a szamarak, és úgy gondolják, mi már megmenekültünk. Igen, megmenekültünk a gyümölcstelen igyekezettől. A védikus civilizáció az önmegvalósításért van.
Riporter: Lenne szíves több gondolatot elmondani, milyen a védikus civilizáció?
Sríla Prabhupáda: A védikus civilizáció a varnásrama rendszerrel kezdődik. A varnásrama rendszer elrendezése a következő: bráhmanák (értelmiségiek, tanácsadók), ksatriják (irányítók, szervezők), vaisják (kereskedők, földművelők), súdrák (munkások); brahmacsárík (tanulók), gríhaszták (házasok), vánapraszthák (visszavonult házasok) és szannyászik (lemondott szerzetesek).
A végső cél Krisna, a Legfelsőbb Úr imádata. Ha tehát Krisnát imádjuk, teljesítjük a foglalkozásunkkal kapcsolatos összes kötelességünket mint bráhmana, ksatrija, vaisja, súdra, brahmacsárí stb. Fogadják el ezt minél előbb, fogadják el a Krisna-tudatot! Ez nagyon fontos.
Riporter: Ha az emberek valóban ismernék ezt az életstílust, amely természetesebb és kielégítőbb a jelenleginél, mi lehetne a probléma? Akkor tényleg — ahogy ön mondta — elfogadnák a Krisna-tudatot.
Sríla Prabhupáda: De nem ismerik, ezért nincsen vallás, csak kutyák versengése. A kutya négy lábon szalad, ők pedig négy keréken — ez minden. És azt gondolják, hogy ez a négykerekű verseny a civilizáció fejlődése.
Ezért a modern civilizációnak gyakorlatilag szólva semmi haszna. Bármi, amely a sors által elérhető, azt az ember megkapja, bárhol is van. Mégis, fogadjuk el inkább a Krisna-tudatot! Prahláda Maharádzsa mondta azt a példát, hogy bár az ember semmilyen szörnyű dolgot nem kíván, az mégis eléri az embert. Hasonlóan, ha nem akarja a boldogságot, amelyet a sors rendel neki, mégis megkapja. Nem szabad az energiánkat az anyagi boldogságra vesztegetni. Az ember nem kaphat több anyagi boldogságot, mint amennyit a sors rendel neki.
Riporter: Hogyan lehet ön ilyen biztos ebben?
Sríla Prabhupáda: Hogyan hihetem el? Mert gyötrelmes feltételek közé is kerülhet az ember, bár nem akarja. Kennedy elnök például a saját honfitársa keze által halt meg. Ki akarta ezt, és miért következett be? Nagyszerű ember volt, rengetegen vigyáztak rá, mégis az volt a sorsa, hogy megöljék. Ki védheti meg az embert?
Tehát ha a sors által nehéz körülmények közé kerülök, akkor az ellenkező helyzet, a boldogság szintén jönni fog. Miért kellene az energiámat arra vesztegetnem, hogy kijavítsam? Inkább a Krisna-tudatra fordítom az energiámat. Ez az intelligencia. Nem tudjuk a sorsot ellenőrzés alatt tartani. Mindenki egy bizonyos mennyiségű boldogságot fog tapasztalni. Senki sem élvez megszakítatlan boldogságot. Az nem lehetséges.
Ahogyan az ember nem tudja a boldogtalanságot befolyásolni, úgy nem tudja a boldogságot sem. Az automatikusan jön. Nem szabad tehát ezekre a dolgokra vesztegetni az időt. Inkább arra kell használni, hogy fejlődjünk a Krisna-tudatban.
Riporter: A Krisna-tudatos személy nem törekszik a fejlődésre?
Sríla Prabhupáda: A lényeg az, hogy ha hiábavalóan törekszünk a fejlődésre, annak mi a haszna? Ha tény, hogy a sorsát nem változtathatja meg az ember, mi a haszna a próbálkozásnak? Elégedettek leszünk annyi boldogsággal és boldogtalansággal, amelyre sorsunk rendel minket.
A védikus civilizáció Isten megvalósítására szolgál. Ez a lényeg. Indiában még mindig azt látjuk, hogy a fontos ünnepek idején sok millió ember megy el, hogy megfürödjön a Gangeszban, mert érdekli őket, hogyan szabadulhatnának fel. Ezek az emberek nem lusták. Ezer, kétezer mérföldet is gyalogolnak, hogy megfürödjenek a Gangeszban. Nem lusták, de nem is a kutyák versenyével törődnek. Sőt már gyermekkoruk óta azzal foglalkoznak, hogy igyekeznek elérni az önmegvalósítást. Kaumára ácsarét prádzsnyó dharmán bhágavatán iha. Olyan szorgalmasak, hogy már egész gyermekkorukban akarják kezdeni a munkájukat. Rossz felfogás tehát azt gondolni, hogy lusták.
Riporter: Itt felmerülhet az a kérdés, hogy ha a sorsot nem lehet befolyásolni, akkor miért nem hagyunk minden újszülött gyereket egyszerűen csak szaladgálni, mint az állatok, és bármi, ami a sorsa szerint történne, történjen meg?
Sríla Prabhupáda: Nem. A fejlődés az, hogy lelkileg tudjuk őket nevelni. Ezért mondják: tasjaiva hétóh prajatéta kóvidah: az energiádat az önmegvalósítás érdekében kell használnod. Ahaitukj apratihatá: az odaadó szolgálatot, a Krisna-tudatot nem lehet befolyásolni. Ahogyan az anyagi sorsot nem befolyásolhatjuk, úgy a lelki életben való fejlődést sem, ha törekszünk rá.
Tulajdonképpen Krisna megváltoztatja a sorsot, de csak hívei számára. Azt mondja: aham tvám szarva-pápébhjó móksaisjámi— „Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól.” (Bhagavad-gítá 18.66)
Ha például valakit a bíróság arra ítél, hogy akasszák fel, senki nem tud ezen változtatni. Még a bíró, aki az ítéletet hozta, sem tudja megmásítani. De ha a vádlott a király kegyét kéri, aki minden törvény fölött áll, a király befolyásolhatja az ítéletet.
Ezért a mi dolgunk az, hogy meghódoljunk Krisnának. Ha mi mesterségesen több boldogságot akarunk az anyagi fejlődés által, az nem lehetséges. Annyi ember dolgozik keményen, de azt jelenti-e ez, hogy mindenkiből egy Henry Ford vagy Rockefeller lesz? Mindenki a legjobbját adja. Mr. Ford sorsa az volt, hogy gazdag ember legyen, de azt jelenti-e ez, hogy mindenki más, aki olyan keményen dolgozik, mint Ford, ugyanolyan gazdag lesz, mint ő? Nem. Ez a tapasztalat. Nem tudjuk a sorsot megváltoztatni azzal, hogy keményen dolgozunk, mint egy szamár vagy egy kutya. Azt az energiát arra használhatjuk, hogy fejlődjünk a Krisna-tudatban.
Riporter: Mi a Krisna-tudat pontosan? Mondana erről többet?
Sríla Prabhupáda: Isten iránti szeretet — ez a Krisna-tudat. Ha az ember nem tanulta meg, hogyan kell Istent szeretni, akkor mi a vallás jelentősége? Ha az ember valóban az Isten iránti szeretet szintjén van, megérti kapcsolatát Istennel — „Istennek parányi szerves része vagyok.” Azután kiterjeszti szeretetét az állatokra is. Ha az ember igazán szereti Istent, akkor a rovarokat is szereti. Megérti: „Ennek a rovarnak másféle teste van, de ugyanúgy szerves része az én atyámnak, ezért testvérem.” Akkor nem tudna vágóhidakat fenntartani. Ha vágóhidakat tart fenn és megtagadja Krisztus parancsolatát: „Ne ölj!”, és kereszténynek vagy hindunak vallja magát, az nem vallás. Egyszerűen csak idővesztegetés, mert nem érti meg Istent. Nincs szeretete Isten iránt, mégis valamilyen szekta tagjának vallja magát — de ez nem igazi vallás. Ez történik szerte a világon.
Riporter: Hogyan tudnánk javítani a helyzeten?
Sríla Prabhupáda: Krisna az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ha nem fogadja el valaki, hogy Krisna a legfelsőbb élőlény, akkor próbálja azt megérteni. Ez a műveltség: van egy legfelsőbb valaki. Krisna nem indiai — Ő Isten. A nap először Indiában kel fel, de ez nem azt jelenti, hogy a nap indiai. Hasonlóan, bár Krisna Indiában jelent meg, most eljött a nyugati országokba a Krisna-tudat mozgalmán keresztül.