Az Úr Csétanja szokta mondani ezt az imát: “nem vagy bráhmana, ksatrija, vaisja vagy súdra, se szannyásszí, gríhaszta, vagy vánaprasztha, csak egyszerûen ennek a csodálatos Krisnának, a gópík urának a szolgájának a szolgájának a szolgája.”

Ez a mi valódi azonosságunk. Ha ezzel azonosulunk, ha ide akarunk eljutni, azt fogjuk látni, hogy minden erõfeszítésünk nagyon szépen meghozza a kívánt eredményt. Jóval könnyebb a jóság kötõerejébõl eljutni a tiszta jóság szintjére, aztán visszaesni a jóságba, majd megint a tiszta jóságba kerülni, és így tovább, fokozatosan megállapodva a tiszta jóságban.

Sokkal zavaróbb a szenvedély vagy a tudatlanság kötõerejébõl eljutni a tiszta jóságba, majd onnan visszakerülni a szenvedélybe vagy a tudatlanságba.

Egyszer Sríla Prabhupáda mesélte, hogy valaki megjegyzéseket tett, amikor Bhakticsaru Mahárádzsa szannyászát vett, 1977 körül; fiatal volt, és nem túl régen csatlakozott a mozgalomhoz. A nagy szvámík közül azon aggódtak néhányan, hogy mi lesz, ha egy ilyen fiatal és új személy leesik? Prabhupáda erre azt válaszolta: “Az nem lesz olyan nagy baj, mert legfeljebb a jóság kötõerejébe fog visszaesni. Nem úgy mint ti, ti sokkal lejjebb esnétek.” Sokkal jobb tehát, ha egy tiszta életstílust követünk, és innen próbálunk a tiszta jóságba emelkedni, mint a szenvedélybõl vagy a tudatlanságból.

A jóság kötõereje tudást, megvilágosodást jelent. Azt jelenti, hogy tisztában vagyunk az elvekkel, és azzal, hogy mi a Krisna - tudat célja. Ezután a tudás szintjérõl megpróbálunk továbblépni a megvalósítás szintjére: a dzsnyánáról a vidzsnyára. És bármilyen cselekedetben foglaljuk is le magunkat, az Krisnával kapcsolatos. Így ebbõl még több dzsnyánához jutunk, és ez még szélesebb alapot fog biztosítani a vidzsnyána, a megvalósítás számára.

Nagyon fontos tehát megértenünk, hogy hogyan is működik a rendszer. Ha ismerjük a működését, könnyebben tudunk majd tevékenykedni az áramában. Máskülönben mindezt nagyon nehéznek fogjuk találni. Ha a szenvedély és a tudatlanság kötõerejébe tartozó vágyakat dédelgetünk, nehézségekbe fogunk ütközni, mivel a természet kötõerõi százegy százalékban érzéketlenek az iránt, hogy bhakták vagyunk - e vagy sem. Egyáltalán nem érdekli õket. Ha egy kicsit is a vonal mellé lépünk, megkapjuk azt a visszahatást, ami az adott kötõerõbõl jön.

A Gítában a következõ meghatározást találjuk a karmáról : karma = cselekedet + kötõerõk. Ha teszek valamit, és tettemre a természet kötõerõi hatnak, akkor annak karmikus visszahatása van. Pl. ha elmegyek a piacra, hogy vegyek magamnak, a saját érzékkielégítésem érdekében vala mit, akkor ez ‘tett + kötõerõk’, tehát karmikus visszahatása van.

De ha Krisna kedvéért megyek a piacra, akkor ott van a tett, de nincsenek ott a kötõerõk, következésképp karma sincs.

Ezért van az, hogy egy bhakta végezheti mindazokat a tetteket, amelyek kívülrõl ugyanúgy néznek ki, mint amiket a karmík végeznek, de a szituáció teljesen más, mert nincs visszahatása, hiszen nincsenek ott a kötõerõk sem. Amikor a kötelességeinket végezzük, a gríhasztha ásrama kötelességeit is beleértve, kötõerõktõl mentesen kell ezt tennünk, vagy legalább a jóság kötõerejében.

Két ehhez kapcsolódó példát említ Krisna, amikor arról beszél a Gítában , hogy ki is Õ.

Õ a férj és a feleség egyesülése, ha az a vallásos elvek szerint, gyermeknemzés céljából történik. Ez azt jelenti, hogy van terv és van tudás. Nem a szenvedély kötõerejével van dolgunk. Mivel nincs ott a szenvedély kötõereje, a gyerek tudata magától értetõdõ: nagyon fegyelmezett, békés, Isten - tudatos lesz. Ezért mondja Krisna, hogy Õ maga ez a társulás. Ily módon a legemelkedettebb, a transzcendentális cselekedetekre legalkalmasabb lelkeket fogjuk vonzani.

Krisna egy másik példát is említ, amikor ugyanebbe a helyzetbe lép be. Azt mondja, hogy egy másik fajta társulás során Õ a gyermeknemzés oka, mint Kandarpa (Kupidó). Az ilyen társulást teljesen a szenvedély és a tudatlanság kötõereje uralja. Az ember kényszer hatására lép egy ilyen fajta kapcsolatba. Krisna ezúttal azt mondja, hogy “Én vagyok az oka” ennek. Ennek az õrületnek, ami az Oscar - díjas filmek témája. De nem Õ a tett maga, mert ez csak állati lét. Az elõzõ esetben azonban nem azt mondja, hogy “Én vagyok az oka”, hanem hogy “Én magam vagyok ez a tett.”

Ha az ember gyereket akar, ezen a két módon láthatja Krisnát: vagy egy Krisna - tudatos, tervezett módon, vagy pedig egy teljesen õrült, állati módon, a természet kötõerõinek irányítása alatt.

Az utóbbi esetben szoktunk azon csodálkozni, hogy miért születnek olyan rossz gyerekeink: bhaktáknak kellene lenniük, ezzel szemben fegyelmezetlenek, szenvedélyesek, függetlenkedõk, önzõek, és csak azt akarják csinálni, ami nekik tetszik. Miért? Mert nem a megfelelõ tudatban álltunk hozzá a dolgokhoz. Ezért van az is, hogy ha nem énekeljük egész életünkben a Hare Krisnát, akkor a halálunk pillanatában sem tudjukbmajd énekelni.

Ugyanígy, ha a férj és a feleség közti kapcsolat nem Krisna - tudatos, és nem egy finomabb szintre, hanem a durva szintre épül, akkor nem valószínű, hogy a fogantatás pillanatában Krisnára tudnak majd gondolni. Amikor azt mondjuk, hogy ‘Krisnára gondolni’, ennek valóban Krisnát kell jelentenie. Nem a fiút vagy a lányt, akit a moziban láttunk ama szenvedélyes pillanatokban, vagy azt a brahmacsárít, brahmacsárínít, akivel össze akartunk házasodni, de végül mégsem házasodtunk össze, vagy a partnerünknek a testét; és azt sem, hogy az élmény hatása alá kerülünk. Mert akkor olyan lelket fogunk vonzani. Ilyen egyszerû a dolog – semmivel sem bonyolultabb.

Látjuk, hogy épp elég nehéz Krisnára gondolnunk még akkor is, ha egyedül vagyunk, hát még ilyen nehéz helyzetben. Hacsak nem gyakoroljuk. Másként hogyan lenne lehetséges? Láttuk, hogy Kardama Muni, miután feleségül vette Dévahútit– noha nagyon képzett személyek voltak (Kardama Muni Brahmá fia, Devahúti pedig Brahmá unokája volt) – kilenc hónapig tesztelte, hogy elég felkészült - e az asszony, megfelelõ -e a tudata.

Mert ha a tudat nincs megfelelõ állapotban, miféle gyerek lesz annak az eredménye? A fiúgyerek az anya tulajdonságait örökli. Csak akkor került sor bensõséges társulásra, miután próbára tette, és látta, hogy alkalmas rá. Mi lett az eredménye ennek? A Legfelsõbb Úr jelent meg a fiukként. Nem szabad félvállról vennünk ezeket a dolgokat.

Látjuk, hogy ezek a személyiségek nem olyanok, mint a mai társadalom állati lényei.

Forrás: Bhaktividyá Purna Szvámi- Nava- Vradzsadháma, 1997. szeptember 3. lecke részlet