Kérdés: Mik a brahmacsárí-képzésnek azok a specifikus részei, amik a gríhasztha ásramába való belépést szolgálják?

Válasz: Eddig azokról az alaphelyzetekről beszéltünk, amelyek meghatározzák, hogy egy személy naisthika-
vagy upakurvána brahmacsárí-e. A kérdésed már a következõ lépésekre vonatkozik, amelyeknek Prabhupáda megadta az alapvetõ irányelveit, de errõl majd holnap beszélünk részletesebben.

Kérdés: Azt tapasztaltam az elmúlt napokban, hogy mivel nekünk, nõknek nincs meg a kellõ analitikus képességünk, hogy megfelelõen értelmezzük az elõadásokat, többeknek nehéz volt megemésztenie a hallottakat. Egy-egy példán fennakadva egyesek elvesztik a fonalat, nem értik a tényleges mondanivalót, amihez ezek kötõdnek, s ez megzavarja õket.

Válasz: Ez érthetõ is. Meglehetõsen erõsen, határozottan rajzoltuk meg a brahmacsárí-profilt...

Kérdés: Igen, én is épp ezt próbáltam magyarázni egy barátnõmnek, hogy mindez nagyon jó arra, hogy felrázza az ember szívét.

Válasz: Igen, máskülönben csak továbbsiklanak a környezetükben látott dolgok fölött, s nem gondolják végig a saját tetteiket és másokét, azt, hogy miért tesz valaki egy bizonyos dolgot. A brahmacsarja célja nem az, hogy az ember, miután az elemzõ hozzáállást teljesen nélkülözõ feltételekhez kötött állapotából eljön az ásramába, ott se analizáljon semmit. Azért jön az ásramába, hogy analitikus legyen. Ez a cél. Tehát ha nem ezt teszi, akkor fel kell rázni. Máskülönben, lehet, hogy javul valamennyit, vagy egy biztonságosabb helyzetet ér el, de ha nem fejlõdik, akkor vissza fog térni az ismert dolgokhoz. Bármit is tapasztalunk a brahmacsárí élet elõtt, azt fogjuk csinálni a gríhasztha életben is. Ez azt jelenti, hogy ahogy a te szüleid neveltek fel téged, úgy fogod te is felnevelni a gyerekeidet.

Ha az ásrama nem finomítja és fejleszti ezt tovább, akkor csak az van, ami elõtte volt, s így nem lesz semmi különbség. A védikus kultúrában a fiúk képzése már azelõtt elkezdõdik, mielõtt a gurukulába mennének, a lányok képzése pedig azelõtt, mielõtt elérik a pubertáskort. Ez rendkívül fontos.

A nyugati kultúrában azonban erre nemigen fordítanak figyelmet. A hagyományos nyugati kultúrában a gyerekek nevelését ráhagyták az iskolákra. A gyerek csak rohangált, hagyták elvadulni, s amikor elérte a megfelelõ kort, internátusba küldték. Ez volt a régi idõkben. Vagy amikor felnõttek egy kicsit, az apjukkal dolgoztak, s amikor késõbb iskolába kerültek, minden az iskolát vezetõ papokra maradt. A szülõk nem foglalkoztak vele.

A védikus kultúrában azonban, mire iskolába mennek, el kell sajátítaniuk a kultúra összes alapvetõ elemét. Addigra kialakulnak bennük a feljebbvalók tiszteletének, az alázatos hangulatnak, a mások iránti tiszteletnek az alapjai; tekintetbe venni másokat, visszaszorítani magukban az önzést: mindezt megtanulják, mielőtt még a gurukulába mennének, illetve mielőtt a lányok elérnék a pubertást.

Máskülönben, ha ez elmarad, az nagy problémához vezet, mert ahogyan õket felnevelték, úgy fognak õk is bánni a családjukkal. Tehát ez egy nagyon fontos dolog. Ahogyan a szüleiket látták egymáshoz viszonyulni, úgy fognak õk is a másikhoz viszonyulni. Ha a szüleik kutyák és macskák módjára marakodtak, õk is úgy fognak marakodni. Ha nem így viselkedtek a szüleik, õk sem fognak így viselkedni.

Ugyanez vonatkozik a brahmacsarjára is. Az ember a brahmacsárí - majd az azt követõ gríhasztha élet során kapott képzésre fog támaszkodni a vánapraszthában vagy a szannyászában. Ha gyenge brahmacsárí -képzést kapott, nagyon nehéz lesz arra támaszkodnia, mert idõvel elfelejti a rossz dolgokat. Ezt úgy kell érteni, hogy ha voltak is kényelmetlenségei a brahmacsárí életben, késõbb, húsz év után elfelejti õket, s csak a jó dolgokra emlékezik. De ha nincsenek szép emlékei, akkor mire emlékezhet vissza? Csak a képzés hiányára, vagy a gríhasztha élet kezdeti idõszakára. S a lelkes vánaprasztha feleségül vesz egy fiatal lányt. Emlékeit nem tudja visszacsatolni a brahmacsárí képzéshez, s elfelejti, hogy végigcsinálta a gríhasztha életet, s közben annyi mindent tanult, elfelejti, hogy milyen nehéz volt, shogy most itt az ideje, hogy elõrelépjen. Így gondolkodik: “Nem is volt olyan rossz. Ez az utolsó pár év rossz volt, de akkor már én is meg a feleségem is idõsebbek voltunk. De amikor a feleségem fiatal volt, akkor még jó volt.” Elfelejti a kezdet árnyoldalait, s azt gondolja: “Feleségül veszek egy fiatal lányt.” Ez történik a felejtése eredményeképp. Ezért a nõk is nagyon támogatják a brahmacsárí ásramát.

Manapság ez nem annyira jellemzõ. Indiában igen, de Nyugaton nem annyira. Prabhupáda azt mondja, hogy az anya erõs ragaszkodása a fiához két fájdalmat rejteget magában.

Az egyik abban az esetben jelentkezik, ha iskolába küldi, a másikat pedig az okozza, ha a közösség megveti iskolázatlan fiát. Mivel ez a fájdalom erõsebb, mint a ragaszkodás, elküldi a gyerekét az iskolába. De manapság, a modern kultúrában kit érdekel a közösség, ki aggódna emiatt! Mindenki a saját dolgát csinálja, senki sem törõdik vele. Így a brahmacsárí ásramát nem védik meg, sem a gurukulák, sem a nagyobb bhakták.

Azt látod, hogy jön egy lány Nyugatról, s pár hét múlva már összeáll egy brahmacsáríval. Az idei év nem volt olyan rossz, de tavaly nagyon sok ilyen eset történt. Nincs tisztelet... nem törõdnek vele, nem érdekli õket, hogy a fiú kap-e képzést, vagy sem. A házasság pedig nem működõképes, mert az érzékkielégítésre épül. Ha az érzékeinél kaptad el a férfit, akkor mit tehet õ, hogyan segíthet majd? Tortasütés közben sem nézel bele a sütõbe, amíg nincs kész, mert akkor lapos lesz.

Tehát ha rászállsz a brahmacsáríkra, s már tizennégy éves korodban elkezded zaklatni a hasonló korú brahmacsáríkat, akkor nem lesz semmi belõlük. A védikus kultúrában a lányok ezt megértik, s hagyják, hogy megérjenek a brahmacsárík. Így jó férj lesz belõlük; máskülönben hasznavehetetlenek lesznek. Ahhoz, hogy működjön a dolog, mindennek egyszerre kell jelen lennie.

Forrás: Bhaktividyá Purna Szvámi - Máyápur, 1997. október 10. lecke részlet