Krisna azt mondja a Bhagavad-gitában, hogy na hi kascsit ksanam api dzsatu tiszhatj akarma-krit. Minden léleknek mozdulnia kell, senki sem tud mozdulatlan lenni. Késõbb pedig azt mondja, hogy sarira-jatrapi csa té na prasziddhjéd akarmanah, vagyis mindenkinek dolgoznia kell. Már csak ahhoz is szükség van munkára, hogy fenntartsuk ezt a testet.
Én itt két kultúra között vagyok. Angliában szocialista életmód van, ami nagyon furcsa. Ott körülbelül hárommillió olyan ember nem dolgozik, aki tudna dolgozni - vagy talán még több is. És mivel ott az a helyzet, hogy kapnak támogatást a kormánytól, ezért ha dolgozol, akkor kaphatsz ingyen lakást és megkapod a megélhetéshez szükséges pénzt is. Általában a középosztály vagy középosztály alsó része, akik dolgoznak, kevesebbet keresnek, mint azok, akik nem dolgoznak. Vannak sokan - talán milliók - harminc-ötven évesek, akik egész életükben sohasem dolgoztak. Nem is tudják, hogy mit jelent dolgozni, a kultúrájukban nincs jelen a munka. Csak megszokták, hogy kéthetente pénteken elmennek egy irodába, és ott megkapják a csekket; sohasem dolgoztak. Ezt tükrözi valamennyire az is, hogy amikor ilyen családokból jönnek bhakták, akkor nem is értik, hogy mi az a munka.
Itt Magyarországon egy másfajta etika volt, a kommunizmus. Lehet, hogy az is hasonló volt. Attól függetlenül, hogy valaki dolgozik vagy nem, sikeres egy üzlet vagy pedig nem, vagy esetleg egy egész ország csõdben van, a kommunista rezsim mindent fenntartott, csak azért, hogy bebizonyítsa, hogy működik a kommunizmus. Még ha nem is működött, akkor is fenntartott mindent. Mint most Oroszországban: a legsikeresebb politikai párt a nagyon erõs kommunista- fasiszta párt. Mindenki vissza akar menni az idõben, mert most van ugyan a demokrácia, de mindenki éhen hal. Ezekben a kultúrákban, nincs tiszta felfogás arról, hogy mit is jelent dolgozni - s ez a bhaktákon is tükrözõdik.
Prabhupáda mondta, hogy „Dolgozz most, aztán jöhet a szamádhi”. Amikor a bhakták el akartak vonulni és Vrindávanában akartak élni, akkor mondta Prabhupáda, hogy nem, elõször dolgoznod kell, aztán jöhet a szamádhi. Errõl szól a Bhagavad-gítá elsõ öt fejezete: anélkül, hogy valaki megtisztítaná magát a karma-jógával, nem tud feljutni a dzsnyání szintre. A karma vagyis a munka a mi számunkra is egyféle tisztulás. Ha nem dolgozunk, akkor minden lehetõség adott ahhoz, hogy ne legyünk sikeresek a Krisna-tudatban. Két szempontból. Az egyik, hogy amikor dolgozunk és a munkánk eredményét felajánljuk Krisnának - fõleg amikor prédikálunk, terjesztjük a Krisna-tudatot - akkor megkapjuk Csétanja Maháprabhu kegyét, és így fejlõdünk a lelki életben. A másik, hogy a munka maga egy tisztító dolog, lefoglalja az elmét és az érzékeket. Ezért Prabhupáda szokta idézni azt a mondást, hogy „a tétlen elme az ördög műhelye”.
A varnásrama rendszerben nincs olyan, hogy az emberek nem dolgoznak. Itt Magyarországon azt hiszem körülbelül egymillió munkanélküli van, és egyre csak nõ a számuk. Azt hiszem, a kommunista idõkben mindenkinek kellett dolgoznia. A demokráciának ez a problémája. A társadalomnak igazából úgy kell felépülnie, hogy ha nem dolgozol, akkor ne is egyél. Tehát a munka az, amiért pénzt vagy ennivalót kapsz, így tudsz megélni. Ha nem dolgozol, akkor pedig nem élsz. A bhakták amikor a Krisna-tudatba jönnek - fõleg amikor ásramában laknak - belekerülnek egy közösségi életstílusba, amely valamennyire hasonlít a kommunista rendszerhez, és mindenki elfogadja, hogy azért, mert én bhakta vagyok, mindenhez jogom van. Akár dolgozom, akár nem. Példa erre a szankírtana. Ki volt olyan helyzetben, hogy kiment szankírtanra, s aztán visszament, mert zavarta az elméje? Milyen munkahelyen lehet így elmenni, a nap közepén odamenni a fõnökhöz, hogy „zavart az elmém, haza akarok menni”? Csak azt fogja mondani: „Milyen elméd? Kit érdekel az elméd? Csak csináld a munkádat!” És annyi példa van még. Amikor otthon laktam, sokszor láttam, hogy nem számított, milyen beteg volt anyukám vagy apukám, mindig elmentek dolgozni. Nagyon ritka volt, hogy nem mentek, mert akkor nem kaptak fizetést. De mi kell ahhoz, hogy egy bhakta ne keljen fel reggel, és ne dolgozzon? Egy kis nátha. Ugye?
Vagy „fáj a fejem, a hasam”, és akkor már nem is mászokki a hálózsákból, mert az életveszélyes dolog. És pont azokat, akiknek szabadabbnak kellene lenniük a testi szinttõl - mert megvalósított lelki személyek - valahogy könnyebben befolyásolják a testi nehézségek, mint a karmíkat, akik meg vannak róla gyõzõdve, hogy õk ez az anyagi test.
Ez a kommunális életmód nem a kanistha-bhaktáknak szól, hanem inkább a fejlettebbeknek, mert ha valaki nem fejlett, akkor rögtön abba a csapdába esik, hogy „én bhakta vagyok, és így jogom van ezekhez a dolgokhoz”. A másik példa - ami nem annyira Magyarországon jellemzõ - hogy valaki csatlakozott a Krisna-tudathoz, öt évig szankírtana- bhakta volt, vagy más szolgálatot végzett, aztán pedig megházasodott és kint lakik - és dühös a Krisna-tudatra, hogy „Most miért nem tart el engem a templom? Az lenne a kötelessége, hiszen ott dolgoztam öt évig.” De ez nem így van.
Az anyagi világban sem mehet valaki nyugdíjba öt év után, vagy ha öt évig dolgozott egy helyen, akkor annak a munkahelynek nem kötelessége õt fenntartani.
Forrás: H.D.G. Srila Sivaráma Szwámí Mahárádzsa, Új-Vradzsadháma, 1995. augusztus 7.
Ez a kiadvány Õ Isteni Kegyelme Sríla Sivarama Swámi Mahárádzsa Krisna-völgyben adott, 1995 júliusában és augusztusában elhangzott elõadásainak anyagát tartalmazza. Mivel az elõadások élõszóban hangzottak el, a szövegek nyilvánvalóan az élõ beszéd sajátosságait hordozzák magukon. Bízunk benne, hogy az elõadások anyaga így is könnyen követhetõ és élvezetes lesz a tisztelt olvasók számára. A Szerkesztõk
