Az Úr Risabhadeva az Istenség Legfelsőbb Személyiségének inkarnációja volt, ezért nem függött semmitől, mert örök, transzcendentális gyönyörrel teli lelki testtel rendelkezett. Az anyagi szenvedés négy elve [születés, halál, öregkor és betegség] sohasem volt hatással Rá, s nem fűzte semmihez anyagi ragaszkodás. Mindig kiegyensúlyozott volt, s mindenkit azonos szinten állónak tekintett. Mások bánata láttán szomorúságot érzett, és minden élőlénynek jót akart. Noha tökéletes személyiség volt, Maga a Legfelsőbb Úr és mindenki irányítója, mégis úgy cselekedett, mintha egy közönséges feltételekhez kötött lélek lenne. Szigorúan követte a varnásrama-dharma elveit, és azok szerint cselekedett. Idővel a varnásrama-dharma elveit az emberek elhanyagolták, ezért személyes jellemvonásaival és viselkedésével arra tanította a tudatlanokat, hogyan végezzék kötelességeiket a varnásrama-dharmában. Így mutatott utat az embereknek családi életükben, képessé téve őket arra, hogy vallásosan és anyagi jólétben éljenek, hogy hírnévre tegyenek szert, hogy fiaik és leányaik szülessenek, hogy anyagi boldogságban legyen részük, s végül elnyerjék az örök életet. Utasításaival megmutatta, hogyan élhetnek az emberek családban s válhatnak mégis tökéletessé a varnásrama-dharma elveinek követésével.

MAGYARÁZAT: A varnásrama-dharma a tökéletlen, feltételekhez kötött lelkek számára van. Megtanítja őket, hogyan fejlődhetnek a lelki életben, hogy végül hazatérhessenek Istenhez. Ha egy társadalom nem tudja, mi az élet végső célja, akkor nem különb állati társadalomnál. A Srímad-Bhágavatam kijelenti: na té viduh szvártha-gatim hi visnum. Az emberi társadalom célja az, hogy az emberek lelki tudásra tegyenek szert, s ezáltal valamennyien kiszabadulhassanak a születés, a halál, a betegség és az öregkor kötelékei közül. A varnásrama-dharma képessé teszi az emberi társadalmat arra, hogy tökéletesen alkalmassá válva kiszabaduljon májá karmai közül. A varnásrama-dharma szabályozó elveinek követésével az emberek sikert érhetnek el. Erről olvashatunk a Bhagavad-gítá harmadik fejezetében (21-24. vers).

Forrás: Srí Srímad Bhágavatam 5.4.14. - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája

A bhakta látogassa rendszeresen szobraimat a templomban, érintse meg lótuszlábam, ajánlja fel az imádathoz szükséges kellékeket, s mondjon imákat. Lásson a lemondás szellemében, a jóság kötőerejének hatása alatt, s lásson minden élőlényt lelkinek.

MAGYARÁZAT: A templomi imádat a bhakta kötelességei közé tartozik. Leginkább a kezdők számára javasolják, de a fejlett bhaktáknak sem szabad távol maradniuk a templomi imádattól. Egy kezdő és egy fejlett bhakta eltérő módon értékeli az Úr jelenlétét a templomban. Egy kezdő bhakta úgy tekint az arcsá -vigrahára (az Úr szobrára), hogy az különbözik az eredeti Istenség Személyiségétől, s a Legfelsőbb Urat képviselő múrti-formának tartja. Egy fejlett bhakta azonban a templomi múrtit az Istenség Legfelsőbb Személyiségének fogadja el, s nem lát különbséget az Úr eredeti formája és a szobor, az Úr templomban lévő arc§ formája között. Ilyen látásmóddal rendelkezik az a bhakta, akinek odaadó szolgálata a bháva, vagyis az Isten iránti szeretet legfelső szintjén áll, míg egy kezdő bhakta templomi imádata csupán megszokott teendői közé tartozik.
A bhaktának feladata a templomi múrti-imádat. Rendszeresen meglátogatja a szépen felékesített múrtit, tisztelettel és hódolattal megérinti az Úr lótuszlábait, s imádata jeléül gyümölcsöket, virágokat és imákat ajánl fel Neki. Ezzel egy időben ahhoz, hogy fejlődjön az odaadó szolgálatban, a bhaktának a többi élőlényt lelki szikrákként, a Legfelsőbb Úr szerves részeiként kell látnia, s tiszteletét kell ajánlania minden lénynek, aki kapcsolatban áll az Úrral. Mivel eredetileg minden élőlény kapcsolatban van az Úrral mint az Úr szerves része, a bhaktának meg kell próbálnia minden élőlényre úgy tekinteni, hogy azok a lelki lét ugyanazon síkján állnak. Ahogyan a Bhagavad-gítá kijelenti, egy bölcs pandita egyenlőnek látja a művelt bráhmanát, a súdrát, a disznót, a kutyát és a tehenet. Nem a testet látja, ami csupán külső öltözék; nem látja a bráhmana, a tehén vagy a disznó ruháját. A lélekszikrát látja, a Legfelsőbb Úr szerves részét. Ha egy bhakta nem lát minden élőlényt a Legfelsőbb Úr szerves részeként, akkor prákrita-bhaktának, materialista bhaktának tekintik, aki nem áll teljesen a lelki síkon, sőt az odaadás legalacsonyabb szintjén áll. Ennek ellenére azonban az ilyen bhakta minden tiszteletet megad a múrtinak.
Bár egy bhakta minden élőlényt a lelki lét síkján lát, nem akar mindenkivel barátkozni. Az, hogy a tigris a Legfelsőbb Úr szerves része, még nem jelenti azt, hogy megöleljük, mert lelki kapcsolatban áll a Legfelsőbb Úrral. Csakis azoknak a társaságát kell keresnünk, akikben kifejlődött a Krisna-tudat.
Barátkoznunk kell azokkal, akik fejlettek a Krisna-tudatban, s különleges tiszteletünket kell ajánlanunk nekik. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a többi élőlény is a Legfelsőbb Úr teljes része, ám mivel a tudatuk még befedett, s még nem fejlődött ki bennük a Krisna-tudat, mondjunk le a társaságukról. Visvanátha Csakravartí Thákura azt mondta, hogy még annak a társaságát is el kell kerülnünk, aki vaisnava ugyan, de jelleme kifogásolható, noha a vaisnavának járó tiszteletet megadhatjuk neki. Mindenkit, aki elfogadja Visnut mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, vaisnavának tekinthetünk, ám egy vaisnavának szert kell tennie a félistenek valamennyi jó tulajdonságára is.

Forrás: Srí Srímad Bhágavatam 3.29.16. magyarázat részlet - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája

Egy bhaktának anyagi haszon nélkül kell végeznie dicsőséges előírt kötelességeit. Rendszeresen kell végeznie odaadó tetteit, kerülve a túlzott erőszakot.

MAGYARÁZAT: Az embernek társadalmi helyzete szerint, bráhmanaként, ksatrijaként, vaisjaként vagy súdraként kell végeznie előírt kötelességeit. Az emberi társadalom négy osztályának előírt kötelességeiről a Bhagavad-gítá is beszél. Egy bráhmanának szabályoznia kell az érzékeit, s egyszerű, tiszta és művelt bhaktává kell válnia. A ksatrijákat az irányító szellem vezérli, nem félnek a csatatéren, s készséggel adakoznak. A vaisják, azaz a kereskedők áruval kereskednek, védelmezik a teheneket, s gondoskodnak a mezőgazdasági termelés fejlődéséről. A súdrák, vagyis a dolgozó réteg tagjai a felsőbb osztályokat szolgálják, mivel ők maguk nem rendelkeznek túl sok intelligenciával.
Ahogy azt a Bhagavad-gítá megerősíti, szva-karmaná tam abhjarcsja: előírt kötelességünk végzésével minden körülmények között szolgálhatjuk a Legfelsőbb Urat. Nem igaz, hogy csak a bráhmanák szolgálhatják Őt, és a súdrák nem. Bárki szolgálhatja a Legfelsőbb Urat előírt kötelességeit végezve, egy lelki tanítómesternek, az Istenség Legfelsőbb Személyisége képviselőjének irányítása alatt. Senkinek sem szabad azt gondolnia, hogy a számára előírt kötelességek alantasak. Egy bráhmana az értelmével szolgálhatja az Urat, egy ksatrija pedig harcművészetének használatával, ahogyan Ardzsuna szolgálta Krisnát. Ardzsuna harcos volt, s nem volt ideje arra, hogy a Védántát vagy a többi emelkedett írást tanulmányozza. Vradzsadháma leányai a vaisják között születtek meg, teheneket tartottak, s a mezőgazdasággal foglalkoztak. Krisna nevelőapja, Nanda Mahárádzsa és társai mind vaisják voltak. Egyáltalán nem voltak műveltek, de azzal, hogy szerették Őt, s mindent felajánlottak Neki, szolgálhatták Krisnát. Hasonlóképpen számos példa van arra is, hogy csandálák, a súdráknál is alantasabb emberek szolgálták Krisnát. A bölcs Vidurát szintén súdrának tekintették, mert anyja súdra volt. Nincs megkülönböztetés, hiszen az Úr a Bhagavad-gítában kijelenti, hogy bárki, aki odaadó szolgálatot végez, kétségtelenül transzcendentális helyzetbe emelkedik. Előírt kötelessége mindenkinek dicsőséges, ha az Úr odaadó szolgálatában végzi, s nem vágyik érte semmi jutalomra. E szerető szolgálatot érdek nélkül, akadályt nem ismerve és szívből kell végezni. Krisna rendkívül szeretetreméltó, s az embernek legjobb tehetsége szerint kell szolgálnia Őt. Ez a tiszta odaadó szolgálat.
Ebben a versben egy másik fontos kifejezés a nátihimszréna („a legkevesebb erőszakkal vagy életáldozattal”). Még ha egy bhaktának erőszakhoz is kell folyamodnia, az akkor se legyen több a szükségesnél. Néha nekünk szegezik a kérdést: „Azt mondjátok, hogy ne együnk húst, de ti zöldséget esztek. Azt gondoljátok, az nem erőszak?” A válasz az, hogy zöldséget enni erőszak, s a vegetáriánusok szintén erőszakot követnek el más élőlényekkel szemben, hiszen a zöldségek is élnek. Az abhakták teheneket, kecskéket és számtalan egyéb állatot ölnek le, hogy megegyék őket, s a bhakta, aki vegetáriánus, szintén öl. Itt azonban azt olvashatjuk, hogy minden élőlény egy másik élőlény elpusztításának árán él — ez a természet törvénye. Dzsívó jDusívaszja jdzsívanam: minden élőlény egy másik élőlény élete árán marad életben. Az emberi lénynek azonban csak annyi erőszakot szabad elkövetnie, amennyi szükséges.
Egy emberi lény nem ehet semmi olyat, amit nem ajánl fel az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Jadzsnya-sistásinah szantah: az ember minden bűnös visszahatástól megszabadul azáltal, hogy olyan ételt fogyaszt, amelyet felajánlott Jadzsnyának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Egy bhakta éppen ezért csak praszádát eszik, a Legfelsőbb Úrnak felajánlott ételt. Krisna azt mondja, hogy amikor egy bhakta odaadással ajánl fel Neki zöldségből készült ételeket, Ő elfogyasztja azokat. Egy bhaktának olyan ételeket kell felajánlania Krisnának, amelyek zöldségekből készültek. Ha a Legfelsőbb Úr állati eredetű ételeket akarna, a bhakta felajánlhatna Neki ilyen ételt, ám az Úr nem ezt kéri.
Erőszak elkövetésére kényszerülünk — ez a természet törvénye. Ám nem szabad túl sok erőszakot elkövetnünk, csupán annyit, amelyet az Úr elrendel. Ardzsuna az ölés művészetének élt, s bár az ölés természetesen erőszak, ellenségeit pusztán Krisna utasítására pusztította el. Ehhez hasonlóan ha szükség van arra, hogy erőszakhoz folyamodjunk az Úr utasítására, azt nátihimszának nevezik. Az erőszakot nem kerülhetjük el, hiszen e feltételekhez kötött életbe kerültünk, ahol erőszakra kényszerülünk. Nem szabad azonban több erőszakot elkövetni, mint amennyire szükség van, azaz mint amennyit az Istenség Legfelsőbb Személyisége elrendelt.

Forrás:  Srí Srímad Bhágavatam 3.29.15. magyarázat részlet - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája

Az emberi társadalom azonban mesterségesen létrehozott egy olyan civilizációt, amelynek hatására tagjai megfeledkeznek arról a kapcsolatról, amely az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez fűzi őket. A modern társadalom még arra is képessé teszi az embert, hogy megfeledkezzen az Istenség Legfelsőbb Személyiségének irgalmáról és kegyéről, s ennek következtében napjaink civilizált embere örökké boldogtalan, s mindig szükséget szenved valamiben. Az emberek nem tudják, hogy az élet végső célja az, hogy forduljunk az Úr Visnu felé, s tegyük Őt elégedetté. Az anyagi életmódot tekintik mindennek, s az anyagi tettek bűvöletében élnek. Még vezetőik is arra biztatják őket, hogy kövessék ezt az utat, s így az általános népesség Isten törvényeit nem ismerve követi vak vezetőit a boldogtalanság útján. Ahhoz, hogy változtassunk a világ helyzetén, mindenkit Krisna-tudatban kellene nevelni, s mindenkinek a varnásrama-rendszerrel összhangban kellene cselekednie. Az államnak szintén törődnie kellene azzal, hogy az emberek elégedetté tegyék az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Ez az állam elsődleges kötelessége. A Krisna-tudat mozgalmát azért alapítottuk meg, hogy meggyőzzük az embereket: fogadják el a legjobb utat, amelyen járva örömet okozhatnak az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, s így megoldhatnak minden problémát.

Forrás: Srí Srímad Bhágavatam 4.14.20. magyarázat részlet - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája

Óh, nemes szívű! Ha a király gondoskodik róla, hogy mindenki az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, a kozmikus megnyilvánulás eredeti okát és a mindenkiben jelen lévő Felsőlelket imádja, az Úr elégedett lesz.

MAGYARÁZAT: A kormánynak valóban kötelessége ügyelni arra, hogy az emberek és az államvezetés tetteikkel elégedetté tegyék az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Senki sem lehet boldog, ha a kormány vagy az emberek nem tudnak Bhagavánról, az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről, a kozmikus megnyilvánulás eredeti okáról, vagy ha nem ismerik a bhúta-bhávanát, aki nem más, mint a visvátmá, azaz a Felsőlélek, mindenki lelkének lelke. Mindebből az következik, hogy odaadó szolgálat nélkül sem a polgárok, sem a kormány nem lehet boldog, semmilyen szempontból. Napjainkban sem a király, sem a kormányzótestület nem törődik azzal, hogy az emberek az Istenség Legfelsőbb Személyisége odaadó szolgálatát végezzék. Jobban érdekli őket az érzékkielégítő gépezet fejlesztése, következésképpen egyre inkább belebonyolódnak a természet szigorú törvényeinek bonyolult gépezetébe. Az embereknek meg kell szabadulniuk az anyagi természet három kötőerejének kötelékeitől, s ezt egyedül úgy érhetik el, ha meghódolnak az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Ezt tanácsolja a Bhagavad-gítá. Sajnos azonban sem a kormány, sem az egyének nem tudnak erről — egyedül az érzékkielégítés érdekli őket, és az, hogy boldogok legyenek ebben az életben. A nidzsa-sászané szó („saját irányítói kötelességében”) azt jelzi, hogy a kormány és a polgárok egyaránt felelősek azért, hogy mindenki kövesse a varnásrama-dharmát. Ha az emberek a varnásrama-dharmának megfelelően élnek, akkor minden esélyük megvan az igazi életre és a jómódra mind ebben, mind a következő világban.

Forrás: Srí Srímad Bhágavatam 4.14.19. - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája

Véna Mahárádzsa letért az igaz útról, ezért a bráhmanák átkaik villámát szórták a fejére. A király minden jó cselekedetével és vagyonával együtt hamuvá égett, s a pokolba került. Az Úr, aki indokolatlan kegyéből mint az elátkozott király fia, Prithu jelent meg, kiszabadította apját a pokolból, s gabonával vetette be a földet, hogy termővé tegye.

MAGYARÁZAT: A varnásrama-dharma rendszerben a jámbor és bölcs bráhmanák védelmezték a társadalmat. Szívesen tanították a ksatrija királyokat, hogyan uralkodjanak igazságosan egy ország fölött. Így működtek a tökéletes jóléti államok. A királyok vagy a ksatrija uralkodók nem önkényuralmat gyakoroltak: mindig kikérték a bölcs bráhmanák gyülekezetének véleményét. A Manu-szamhitá és más szentírások, valamint a nagy bölcsek hitelt érdemlő könyvei tartalmazták az uralkodáshoz nélkülözhetetlen irányelveket, így nem volt szükség arra, hogy demokrácia ürügyén ostoba emberek hozzák a törvényeket. A csekély intelligenciával rendelkező emberek elenyészően keveset tudnak arról, mi válik a javukra, mint ahogy a gyerek sem tudja, hogy minek látja hasznát a jövőben. A tapasztalt apa az ártatlan gyereket a fejlődés útja felé vezeti — ugyanilyen útmutatásra van szüksége a gyerekekhez hasonló embereknek is. A jólétet szolgáló törvények már megvannak: a Manu-szamhitában és a többi védikus írásban megtaláljuk őket. A művelt bráhmanák a kor és a hely körülményeit figyelembe véve e tudással teli könyvek alapján adtak tanácsokat a királynak. Nem fizetett szolgák voltak, éppen ezért rendelkeztek azzal az erővel, hogy az írások elvei alapján adjanak útmutatást. Ez a rendszer egészen Csandragupta Mahárádzsa idejéig fennállt. Az ő minisztere volt Csánakja, a bráhmana, aki szintén nem fogadott el fizetséget.
Véna Mahárádzsa felrúgta az uralkodókra vonatkozó szabályokat, és nem engedelmeskedett a széles látókörű, bölcs bráhmanáknak sem, holott azok nem saját érdekből, hanem mindenki boldogságát szem előtt tartva cselekedtek. Meg akarták büntetni Véna Mahárádzsát igazságtalan uralkodásáért, ezért a Mindenható Úrhoz imádkoztak, ezenkívül meg is átkozták a királyt.
Ha valaki nem engedelmeskedik egy nagy lélek akaratának, élete megrövidül, alázatosságának, jó hírének, becsületének mind nyoma vész, s a remény, hogy a felsőbb bolygókra emelkedhet, valamint hogy megkapja a nagy személyiségek áldásait, mind-mind szertefoszlik. Az embernek meg kell próbálnia szigorúan követni a nagy lelkek nyomdokait. Véna Mahárádzsa kétségtelenül múltbeli erényes tettei miatt lett király, de mivel szándékosan nem törődött a nagy lelkekkel, büntetésből elesett ezektől az áldásoktól. Véna Mahárádzsáról és mélyre süllyedésének történetéről a Vámana Purána részletesen beszámol. Amikor Prithu Mahárádzsa meghallotta, milyen pokoli körülmények közé került apja, Véna király — aki egy mléccsa családban éppen leprától szenvedett —, azon nyomban Kuruksétrára vitte, hogy ott megtisztuljon, s ezáltal megszabaduljon minden szenvedéstől.
Prithu Mahárádzsa, Isten inkarnációja a bráhmanák imáját meghallgatva szállt alá, hogy rendet teremtsen a Földön uralkodó zűrzavarban. Számtalan terménnyel ültette be a földet, ugyanakkor fiúi kötelességének is eleget tett, amikor kiszabadította apját a pokoli körülmények közül. A putra szó jelentése: az, aki kiszabadít a pokolból, amit putnak neveznek — s egy jóravaló fiú így cselekszik.

Forrás: Srí Srímad Bhágavatam 2.7.9. - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája

Azoknak, akik gyermekeket nevelnek, kötelességük felébreszteni védenceikben a bennük szunnyadó isteni tudatot. A Manu-szmriti, a vallásos elveket lefektető könyv tíz megújító ceremóniáról ír, melyek célja, hogy a varnásrama rendszerén belül ismét életre keltsék az Isten-tudatot. Manapság azonban a világ egyetlen részén sem követik szigorúan ezt a folyamatot, ezért az emberek 99,9 százaléka narádhama.
Ha az emberiség narádhamává válik, akkor természetes, hogy a fizikai természet teljhatalmú energiája semmissé teszi minden úgynevezett műveltségüket. A Gítá szerint a művelt ember az, aki egyenlőnek látja a tanult bráhmanát, a kutyát, a tehenet, az elefántot és a kutyaevőt. Ilyen az igazi bhakta látásmódja. Srí Nitjánanda Prabhu, aki isteni mesterként Isten inkarnációja volt, felszabadította a narádhamák két jellegzetes képviselőjét, Dzsagáit és Mádháit, a két testvért, s megmutatta, hogyan részesíti kegyében egy tiszta bhakta még azokat is, akik az emberiség legalját képezik. Az Istenség Személyisége által elítélt narádhamák tehát csakis egy bhakta kegyéből nyerhetik vissza lelki tudatukat.
Amikor Srí Csétanja Maháprabhu a bhágavata-dharmáról — a bhakták tevékenységéről — prédikált, azt ajánlotta, hogy az emberek alázatosan hallgassák az Istenség Személyiségének üzenetét. Ennek az üzenetnek a lényege a Bhagavad-gítá. Az emberiség alja csakis az alázatos hallás folyamatával szabadulhat fel, sajnos azonban még ezt is megtagadják, arról nem is beszélve, hogy meghódolnának a Legfelsőbb Úr akaratának. A narádhamák, az emberiség söpredéke teljesen elhanyagolja az emberi lények elsődleges kötelességét.

Forrás: Srí Bhagavad-gítá 7.15 magyarázat részlet - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája

Amikor az elme így teljesen megszabadul minden anyagi szennyeződéstől, s megválik az anyagi érzéktárgyaktól, épp olyan lesz, mint egy mécses lángja. Ekkor valóban összekapcsolódik a Legfelsőbb Úr elméjével, s tapasztalja, hogy eggyé válik Vele, mert mentes az anyagi kötőerők egymásra ható áradatától.

MAGYARÁZAT: Az anyagi világban az elme szerepe az elfogadás és az elutasítás. Amíg az elme anyagi tudatban van, addig erőnek erejével kell arra nevelni, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségén meditáljon, amikor azonban az ember valóban felemelkedik a Legfelsőbb Úr iránti szeretet síkjára, az elme ösztönösen az Úrról szóló gondolataiba merül. Ebben a helyzetben a jógí az Úr szolgálatán kívül semmi másra nem gondol. Amikor az elmét az ember ily módon az Istenség Legfelsőbb Személyiségének vágyaival kapcsolja össze, azt nirvánának nevezik, ami annyit jelent, hogy az elme eggyé válik a Legfelsőbb Úrral.
A nirvánára a legjobb példát a Bhagavad-gítában találhatjuk. Ardzsuna elméje először eltért Krisna elméjétől. Krisna azt akarta, hogy Ardzsuna harcoljon, de Ardzsuna nem akart fegyvert fogni, s így nem értettek egyet. Miután azonban Ardzsuna végighallgatta a Bhagavad-gítát az Istenség Legfelsőbb Személyisége ajkairól, elméjét Krisna vágyával kapcsolta össze. Ezt nevezik egységnek. Ardzsuna és Krisna azonban nem vesztették el egyéniségüket e miatta az egység miatt. A májávádí filozófusok ezt nem képesek megérteni. Azt gondolják, hogy az egység magával vonja az egyéniség elvesztését. Valójában azonban a Bhagavad-gítában azt találjuk, hogy az egyéniség megmarad. Amikor az elme az Isten iránti szeretetben teljesen megtisztul, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének elméjévé válik. Ilyenkor nem függetlenül működik, és nem tesz semmi olyat, aminek célja nem az, hogy teljesítse az Úr vágyát. Az egyéni felszabadult lélek semmi mást nem tesz. Pratinivritta-guna-praváhah. A feltételekhez kötött állapotban az elme csak olyan tettet végez, melyre az anyagi világ három kötőereje kényszeríti, ellenben a transzcendentális szinten az anyagi kötőerők nem zavarják meg a bhakta elméjét. A bhaktát nem érdekli más, mint hogy kielégítse az Úr vágyait. Ez a tökéletesség legmagasabb szintje, amit nirvánának vagy nirvána-muktinak neveznek. Ezen a szinten az elme teljesen megszabadul minden anyagi vágytól.
Jathárcsih. Arcsih lángot jelent. Amikor egy mécses eltörik, vagy kifogy belőle az olaj, azt látjuk, hogy lángja kialszik. A tudományos felfogás azonban az, hogy a láng nem alszik ki, hanem raktározódik. Ezt jelenti az energiamegmaradás. Éppen így amikor az elme nem működik tovább az anyagi síkon, megmarad a Legfelsőbb Úr cselekedeteiben. A vers megmagyarázza a májávádí filozófusok felfogását az elme működésének megszűnéséről: az elme működésének megszűnése azt jelenti, hogy megszűnnek azok a cselekedetek, melyeket az anyagi természet három kötőereje irányít.

Forrás: Srí Srímad Bhágavatam 3.28.35. magyarázat részlet - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája

Egy bhaktában fel sem merül, hogy bármilyen anyagi vagy lelki jólétre vágyjon. Pusztán arra vágyik, hogy az Urat szolgálja. Ez a legnagyobb boldogság.

Forrás: Srí Srímad Bhágavatam 3.29.13. magyarázat részlet - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája

Az irigy, büszke, erőszakos, dühös és szakadár gondolkodású ember által végzett odaadó szolgálat a sötétség kötőerejének hatása alatt áll.

MAGYARÁZAT: A Srímad-Bhágavatam Első Énekének második fejezetében már elmondtuk, hogy a legmagasabb rendű, legdicsőségesebb vallást az indokolatlan, érdek nélküli odaadó szolgálat elérése jelenti. A tiszta odaadó szolgálatban az egyetlen indíték az, hogy az ember elégedetté tegye az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Valójában ez nem is indíték: ez az élőlény tiszta helyzete. Amikor a feltételekhez kötött állapotban valaki odaadó szolgálatot végez, követnie kell a hiteles lelki tanítómester utasításait, s teljesen át kell magát adnia neki. A lelki tanítómester a Legfelsőbb Úr megnyilvánult képviselője, mert a tanítványi láncon keresztül az Úr utasításait kapja és adja tovább hiteles úton. A Bhagavad-gítá leírja, hogy a benne található tanítást a tanítványi láncolaton keresztül kell megkapnunk, mert másképp elferdíthetik azt. Amikor valaki egy hiteles lelki tanítómester irányítása alatt cselekszik azzal a szándékkal, hogy elégedetté tegye az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, akkor tiszta odaadó szolgálatot végez. Ha azonban saját érzékkielégítésére vágyik, akkor odaadó szolgálata másképpen nyilvánul meg. Az ilyen ember könnyen lehet erőszakos, büszke, irigy és dühös, akinek érdeke nem azonos az Úréval.
Aki azért fordul a Legfelsőbb Úr felé, hogy odaadó szolgálatot végezzen Neki, ám büszke, irigy másokra vagy bosszúálló, az a düh hatása alatt áll. Azt gondolja, hogy ő a legjobb bhakta. Az ily módon végzett odaadó szolgálat nem tiszta, hanem kevert, s a legalacsonyabb szinten, a támaszah szintjén áll. Sríla Visvanátha Csakravartí Thákura azt tanácsolja, kerüljük el azt a vaisnavát, akinek jelleme nem megfelelő. Vaisnava az, aki az Istenség Legfelsőbb Személyiségét fogadta el élete végső céljaként, de amíg nem tiszta, s amíg saját céljait tartja szem előtt, addig nem egy kiváló jellemű, elsőrendű vaisnava. Felajánlhatjuk tiszteletünket neki, mert elfogadta a Legfelsőbb Urat élete végső céljaként, de nem szabad a társaságát keresnünk egy olyan vaisnvának, aki a tudatlanság kötőerejének hatása alatt áll.

Forrás: Srí Srímad Bhágavatam 3.29.8. - A. C. Bhaktivedanta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-Tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének alapító ácsárjája